A szlovák opálbánya, TájGazda

„Semmilyen más drágakő sem nyújt kellemesebb látványt a szemnek” – írja egy ismeretlen római szerző a nemesopálról. A kelet-szlovákiai opálokat régóta csodálja a világ,

a Szalánci-hegység északi részének közepén található opálbányák igazi ritkaságnak számítanak. A Vörösalma nevű településtől néhány kilométerre, Aranybányától szintén nem messze fekszik a nemesopál-bányászat egykori igazgatási központja, a mára már elnéptelenedett Dubník település. Az itteni opálbánya igazi fénykorát 1845 és 1880 között élte, mikor a bérlője a híres bécsi ékszerész, Solomon Goldschmidt volt – neki sikerült bevezetni a kibányászott opálokat a világpiacra és ezáltal híressé tenni őket. A világ legnagyobb opálját is itt bányászták –a Harlekínt 1775-ben fedezték fel az Oľšavka patak medrében. Ámulatba ejtő hossza 13 cm és súlya 597 g. Jelenleg a bécsi Természettudományi Múzeum kiállítási tárgyai között található meg. Az ára becslések szerint fél millió USD. Szintén legendás a Burning of Troy nevű opál, amely a francia koronaékszerek része. Az opálbányákat 1922-ben bezárták, a következő évtizedekben ugyan megkísérelték a bányászat felújítását, de sajnos nem volt iránta érdeklődés. A szakmai kiadványok szerint viszont a lelőhelyek bezárására nem a készletek kimerülése miatt került sor. A bányák területén összesen 22 km hosszú földalatti folyosók húzódnak, ezek közül máig megmaradt a József akna portálja és az alagsorba vezető mellékbejárat. Erdei úton lehet eljutni a Vilmos tárnához, amelynek 1,5 km hosszú szakasza nyitva áll a közönség előtt is. Ebben a tárnában 1989-ben bukkantak utoljára opál fészekre, ahonnan elképesztő 200kg drágakövet nyertek. A bánya napjainkban már csak látványosságként funkcionál, különböző tárlatok tekinthetőek meg, a Dubníki Opálbányák Alapítvány pedig földalatti tanösvényt működtet benne. A bányák területét ráadásul védett területté nyilvánították, mivel megközelítőleg 4000 denevér 16 fajtájának lakóhelyéül szolgál – itt telel a Szlovákia területén élő értékes denevérek megközelítőleg 30 százaléka.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Mogyoróban (lehetne) a jövő

    Vajdaságban egyre több a korszerű gyümölcsös, ami elsősorban a kiviteli lehetőségek, a többlettermelés és az állami szervek által nyújtott támogatási lehetőségek függvénye.

     
  • Szólj, síp szólj - a zene mindenkié

    Szólj síp, szólj népzene, TájGazda

    Az anyaország határain túl élő magyarok a hagyományukat és kulturájukat nem csak ápolják, hanem igazából megélik. Teszik ezt többek között a népzenével, hiszen a magyar nyelven felcsendülő dallamok

     
  • GVguitars

    GV guitars, TájGazda

    Szabó Norbert a komáromi járásbeli Gúta egy eldugott, kis szegletében építgeti a GV Guitars márkanevet. Segítségére van ebben Kamocsai Imre is. Elsősorban egyedi gitárok készítésével és gitárszervizzel foglalkoznak.

     
  • Egyedi textilajándékok az ArTory-tól

    A beregszászi Papp Viktória nagyjából egy éve, a nagy karácsonyi őrület kezdetekor döntött úgy, hogy már nemcsak önmaga szórakoztatására készíti kézműves termékeit, hanem értékesíti is azokat.

     
  • Három nemzedék egy színpadon

    Gyakran emlegetjük a mindennapokban, hogy egy fecske nem csinál nyarat, amikor olyasmiről van szó, amihez egymagunk kevesek vagyunk. De számtalan olyan esettel találkozhatunk,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére