Speedburger-Békéscsaba, TájGazda

Idén huszonöt éves a békéscsabai Speed Pizzéria. Huszonöt esztendő. Egy emberöltő egynegyede, igazából azonban a tényleges gyermekkor vége. Mert, ha elmúlik a teenager kor, a gyermeknek

- ha akarja, ha nem - egyre komolyabb feladatai lesznek. Ugyanakkor még benne a buzog a fiatalkori lendület, idealizmus, az életből szerzett tapasztalatok még nem tették keserűvé vagy kapzsivá, még tiszta a tekintette, erős a hite és a „lángol” a lelke. Ha egy vállalkozás lesz húszéves, az a mai világban megsüvegelendő és feltétlenül bizalomébresztő. Mert azt jelenti, hogy életképes, vállalását eredményesen teljesíti, gazdasági és társadalmi környezete elfogadja, és úgy fejlődik, hogy megfeleljen a folyamatosan és akár drasztikusan változó kor követelményeinek.
Természetesen egy vállalkozás pontosan olyan, amilyenné az ott dolgozók teszik, de alapvetően minden porcikáján magán viseli tulajdonosa, irányítója személyiségének nyomát. A Speed Burger pontosan olyan, mint amilyen létrehozója és megálmodója Barna Mihály. A vállalkozó Zentán született, 1991-ben, a háború elől menekült Magyarországra. Akkor már tíz éve üzemeltetett gerendási feleségével közösen Szabadkán egy gyorsétkezdét, aminek természetesen Speed Burger volt a neve. Csak a név, a tapasztalat és persze bevált receptjeik voltak csak a batyujukban, amikor megérkeztek Békéscsabára. Természetesen ebből a tapasztalatból és tudásból akartak megélni Magyarországon is, hiszen Szabadkán jól ment az üzlet. Tehát kerestek egy helyet, ahol megvetheti a lábát, és bemutathatja tudását a csabaiaknak is. Akkor épült a mai objektum, ahol volt egy farmer bolt, egy saláta bár, a Jókai Cukrászda és egy Bello cipőbolt is. Modern szolgáltató központnak készült. Itt sikerült megvennie a mai hamburgersütő egységet 1992-ben. Hozzáláttak a Szabadkán már jól bevált, saját recept szerint készülő hamburgerek, tortillák, pancerottik árusításához. Nem félt attól, hogy nem fogják megszeretni az újdonságokat, hiszen szabadkaiak is hamar elfogadták kínálatukat. Barna Mihály nem akart hinni a szemének, amikor a nyitás napjának estéjén meglátta, mi történik a téren. Azt látta, hogy a többi bolt portáljának peremén ülve, a téren mindenfelé álldogálva esznek az emberek, mert nekem mindösszesen egy asztal és három székem volt kitéve. Másnap rohantam a boltba és ezután már három asztal és kilencszéknyi helyet kínáltam. De ez is mindig kevés volt. A Speed Burger a csabaiak szeme láttára fejlődött az elmúlt huszonnégy esztendőben. Immár húsz éve az egész objektum a Speed Burger otthona. Ma már akár száz ember is le tud itt ülni egyszerre, lett pizzéria, olaszos ételekkel is bővült a kínálat. Huszonöt évvel ezelőtt feleségével és két alkalmazottal indultak, ma pedig negyvenfős gárdát irányítanak.
Barna Mihály jól ismert figurája a városnak. Surda-kalapjával, szakállas arcával, mackós járásával, huncut, csillogó szemeivel egyedi figura, aki az utóbbi években rákapott a szivarra is. Körülbelül öt éve szivarozik, tagja a csabai szivarklubnak, és van kedvenc márkája is. A szivarozási szokásai pontosan úgy alakultak fejlődtek, ahogy a vállalkozása. Először négy darabot szívott évente, aztán havonta, aztán hetente, ma már naponta egyet, kettőt elpöfékel. Szereti. Ezért lett tagja a klubnak is, és ezért tanult meg mindent erről a különös dohányzásról. Például, ha szivaros emberek között van, véletlenül sem lepöcköli a hamut, hanem letöri. Szivaros ember lett. Valahogy így lett sikeres vendéglátós is. Megszerette, aztán kitanulta, és jókedvűen csinálja. Az a célja, hogy a vendégei jól érezzék magukat nála, és ehhez igyekszik mindent megadni nekik – ahogyan ő gondolja. Ember- és társaságkedvelő, ezt minden betérő- és törzsvendége gyakorlatilag azonnal megérzi. Mert olyan a hely hangulata és olyan a kínálata. Az a helyes, ha úgy fogalmazunk, hogy aki belekóstolt ház specialitása közül bármelyikbe, az előbb, vagy utóbb de visszatér ide. Lehet, hogy az ajvár miatt, ami tulajdonképpen paprika krém, amelynek elkészítésénél mindenki a saját receptjére esküszik. Íme, egy változat: sütőlapon megsütik a paprikát, lehúzzák a héját, majd ugyanezt teszik a padlizsánnal is. Fokhagymával, hagymával ízesítik, majd az egészet ledarálják, és befőttes üvegekben tárolják. Mindenféle hús mellé, de szószok alapanyagaként is használatos. A Speed Burgerben szakavatottan kezelik ezt az ételízesítőt is…

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • A bényi kéttornyú templom

    A bényi kéttornyú templom, Tájgazda

    Bény (szlovákul Bíňa) a Garam partján fekszik Esztergomtól 16 km-re, északnyugati irányban. Minden gond nélkül megközelíthető gépkocsival, illetve tömegközlekedési járművel – busszal és vonattal egyaránt.

     
  • Terebesfehérpatak, Európa közepe

    Terebesfehérpatak, TájGazda

    Nagyon sokan nem tudják Magyarországon sem, hogy hol van Európa geográfiai, egyszóval Európa földrajzi közepe. Hát bizony Kárpátalján. Európa földrajzi közepe ugyanis Terebesfehérpatak (Gyilove)

     
  • Családi hagyományok útján

    Bagyi Irén, TájGazda

    A Hargita megyei Szentábrahám községében él Bágyi Irén szeretett családja körében. Szabadidejében köt és horgol. A kötést még anyai dédmamája tanította meg neki.

     
  • A Vadasparkban rajzfilmhősök is várnak

    Zsiráfot felülről látni! Az már valami. Mert a térdkalácsig mindenki látott már zsiráfot, aki járt állatkertben. De ugyanezt az állatot felülről látni, nem mindennapi élmény. Onnan a magasból szemlélve szinte

     
  • Mesélő téglák

    A Tiszta-tótól délkeletre fekszik egy kis község, amely a Tiszaszentimre nevet viseli. E piciny falu egyik érdekessége a közel 245 éves református templom és annak a templomtornyában kialakított Tégla Múzeum.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére