Tiszakálmánfalva, TájGazda

Február 25-én, szombaton délután számos  falubeli és vidéki vendég érkezett  a helyi művelődési egyesületbe, hogy közösen tisztelegjenek a falu alapításának 133-ik évfordulóján és a kulturális élet

123. évfordulóján. 1884-ben, az akkori Magyarország miniszterelnöke Tisza Kálmán, 200 magyar család letelepedését irányozta elő a Sajkás vidéken. Az első telepesek az év február 28-án  érkeztek. A leszármazottak zöme ma is itt él a faluban.  Az évek során tervszerűen épült a falu. Gyorsan felépült az iskola, a helyi közösség épülete, 1908-ban a katolikus templom, amelyet Magyarok Nagyasszonya tiszteletére 1913 októberében szenteltek fel. A Kör épülete 1912-ben épült Milla Imrének, dr.Városy Gyula kalocsai érseknek, valamint a falubéli magyarság támogatásának köszönhetően. Milla Imre plébános a Körben látta a biztositékot arra, hogy lerakja a tiszakálmánfalvi magyarság kulturájának, hagyományának alapjait, hisz a magyar katolikus hívek száma 1899-ben meghaladta az 1300-at. A falu  gazdasági és kuturális élete egyaránt nyitott volt a kapcsolatokra. 2013-ban a magyarországi Bakssal kötöttek testvértelepülési szerződést.
A faluban körülbelül 4000-en élnek, ennek az egynegyede a magyar. A népszaporulat és az elvándorlás ugyan rányomja bélyegét a magyarságra, de az itthon maradottak küzdenek. A nyolc osztályos iskolában  közel 50 magyar gyerek van, az óvodában viszont csak 16. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület minden év február 28-án ünnepi műsorral emlékezik az alapításra, a kulturális élet fejlődésére.
Tiszakálmánfalva közigazgatásilag Újvidékhez tartozik, a városi költségvetésből él és fejlődik. Az elmúlt évtizedekben számos komoly projektumba ruháztak be, most a szennyvíz-elvezető csatornahálózat kiépítése a fő feladat. A lakosság zöme a városban dolgozik, csak kis hányada a földművelésben, a növénytermelésben találta meg a jövedelemzőséget. Gyár vagy ipari létesítmény nincs a faluban, pedig a beruházók jó feltételeket kahatnának és helybéli munkaerőt is, hiszen a  fiatalok zöme szakképsített és sok az  egyetemi végzettségű, művelt ember is. Az elvándorlási hullám nem kerüli el a települést, de azok,a kik itthon maradtak, megtesznekmindent azért, hogy fejlődjön, épüljön a falu, élhető legyen. A fiatal családok letelepedése a fő cél, valamint a szaporulat serkentése. Akkor lesz igazi jövője a falunak, ha az óvodában és az iskolában zsivaj tölti meg a termeket.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Éliás Ádám, szobrász keramikus

    Éliás Ádám, szobrász keramikus, TájGazda

    A szobrász keramikus, akinek keze alatt lelket kap az agyag. Ha van olyan dolog, amit nem lehet könyvből tanulni, hát az kerámia készítés – mondja Éliás Ádám, a kelet-szlovákiai művészlelkű, egyetemista keramikus.

     
  • A mézes sütik szeretet hoznak a szívünkbe

    Pacsika Móni mézes sütijei, TájGazda

    Emlékszem még most is, ahogy a nagymamám a jó alaposan összegyúrt tésztát kinyújtotta a deszkán és különböző figurákat szaggatott ki. Majd a sütés után díszítette azokat. Isteni finomak voltak.

     
  • Rézrontó csodás alkotásai

    Rézrontó, TájGazda

    A magyar kultúra és az ősmagyarok motívumainak terjesztője Tölgyesi Béla rézműves (https://www.facebook.com/rez.ronto). Elkészítette már nagyon sok honfoglalás-kori lelet hasonmását, tarsolyt,

     
  • A természet ereje meggyógyít

    Gyógyszered legyen ételed, és ételed legyen gyógyszered - hangzik a közel két és fél évezredes hippokráteszi utasítás, ami egyértelműen utal az egészség

     
  • A környezetvédelem szolgálatában

    A környezetvédelem szolgálatában a Vajdaságban, TájGazda

    1991-ben Vajdaságban kevés olyan civil egyesületet számolhatott meg a nagyközönség, amely a környezetvédelem és az azt övbező prolémák feltárásával, megoldásuk lehetőségével foglalkozott.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére