Zsablyai rét, Újvidék, TájGazda

Szerbiában ritka és veszélyeztetett virágfaj a tavaszi hérics, latinul Adonis vernalis. Az Újvidékhez közel elő Zsablyai réten található szinte az egyetlen és legnagyobb élőhelye az országban.

A terület fenntartója a Vajadsági tartományi környeztvédelmi titkárság, amelynek munkatársai rendszeres karbantartással igyekeznek megmenteni a legelőt, és fenntartani a természetes egyensúlyt. Minden év októberében, a természetes élőhelyek világnapján, amit 1986-ban határozott meg az ENSZ, a környezetvédelmi titkárság munkaakciót rendez a terület kitisztítására, ahol a törvényileg védett tavaszi hérics virág található. A virág ritka és veszélyeztetett fajnak számít, és főleg a puszai legelőkön fordul elő. Nem csak Szerbiában, hanem Európában is veszélyeztett fajnak számít. Manapság már csak bozótírtással tartható karban a természetes élőhelye. Főleg a galagonyabokor, a gyalogakác és más fás szárú cserje jelenti a legnagyobb veszélyt, mert elnyomhatja a tavaszi virágzású növényt. A virág  mintegy 30 cm hosszúra nől meg,  levelei szeldeltek  emiatt a növény borzos kinézetű. Élénksárga virágai akár a 8 cm átmérőt is elérhetik. Virágzását áprilisban – májusban várják a környezetvédők.  Vajdaságban azokat a területeket, amelyeket régen a  külterjes állattartásra használtak, ma már az intenzív mezőgazdaság miatt felszámolták, felszántották, így a virág természetes élőhelye is megszűnt.  A természetes legelők egész Vajdaságban veszélyeztetett területek, ezért átfogó felmérésre, felüülvizsgálatra és rendeletek meghozására lenne szükség ahhoz,  hogy  szabályozni tudják az ősgyepek használati módját. Legeltetéssel és újbóli külterjes állattartással némileg lelassítható a folyamat a természetes élőhelyek felszámolása ellen, de végérvényesen az elveszett területet visszafordítani már nem lehet. A ritka és veszélyeztetett fajtákból, mint például a  tavaszi hérics, egyre kevesebb található a Vajdaságban.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • A Modern Magna Talking cum Laude

    Modern Talking, TájGazda

    A Csabai Kolbászfesztivál egy dologban minden fesztiváltól különbözik: az egyetlen olyan fesztivál, ahol előbb van a munka, aztán jöhet a szórakozás. A csabaiak a munkában egyedülállóak,

     
  • Mezőségi fűszerpaprika

    Mezőségi fűszerpaprika, TájGazda

    A mezőpaniti Nagy Dániel gyakorlatilag belenőtt a paprika termesztésébe. Először nagymamája kezdett el foglalkozni vele a kilencvenes évek elején, aztán édesanyja, nénje, testvére és most ő is folytatja a termesztést.

     
  • A hagyatékok megmentése

    Az ember lelke mélyén visszavágyik abba a környezetbe/közösségbe, amelyből kiszakadt vagy megpróbált hátat fordítani neki a jobbat, a kényelmesebbet keresve. Fejes Endre és felesége Ágnes

     
  • A Vésztői Pascal Trapézlemezgyár

    Pascal Trapézlemezgyár, Vésztő, TájGazda

    Akkor sem költöznek el Vésztőről, ha majd világcég lesznek! Vésztőn eleinte csak a Batthyányi utca egyik házának kerítésén látszott a messzire világító sárga szín, amiről feltűnésekor senki sem nagyon tudta,

     
  • Adventi forgatag, felkészülés az ünnepekre

    Karácsonyi vásár, TájGazda

    Az adventi időszakban lehetőségünk adódik ráhangolódni Karácsony Ünnepére. A négy héten át tartó ünnepi, vásári forgatagban minden adott ahhoz, hogy kellemes kikapcsolódás,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére