Emlékkereszt a hősöl emlékére, TájGazda

Az újvidéki Európa Kollégium udvarában júniusban ünnepi keretek között emlékkeresztet avattak azokért a vajdasági magyar emberekért, akik 1944 és 1956 között ártatlanul estek áldozatul,

vagy lettek elhurcolva a szovjet munkatáborokba,  illetve az akkori kommunista rendszer kegyetlen tetteit saját életükkel fizették meg. A Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából felállított keresztet pünkösd hétfőjén ünnepélyes keretek között szentelte fel msgr. dr. Pénzes János megyéspüspök.  A felszentelésen rámutattak, hogy a nemzeti összetartozás jelképe a különleges anyagból készült emlékmű, ugyanakkor előretekintés a jövőbe és  a fiatalok útmutatója azért, hogy hasonló szörnyűségek a továbbiakban ne történjenek meg. Pirityiné Szabó Judit, a Magyar Kormány Nemzetpolitikáért felelős Államtitárságának tagja kifejtette, hogy az Európa Kollégium működtetésével és egyéb más támogatásokkal együtt az anyaország azt a célt tűzte ki, és abban próbál segítséget nyújtani, hogy minél többen  a Vajdaságban és a szülőföldön találják meg az életet. A fiatal vállalkozók éve keretében számtalan ilyen tehetséges, szorgalmas fiatallal találkoztak, akik egyedülálló ötleten alapuló vállalkozásokat alapítottak, küszködnek, de összetartanak, és nem a távoli országokban való munkakeresésben gondolkodnak.  A világszabadalom birtokában levő Losonczi Áron üvegbetonja is azt példázza, hogy kicsi nemzet vagyunk, de nagyon tehetségesek, és nem adjuk fel sohasem. A kereszt a nemzeti elkötelezettség és az őseink emléke előtti tisztelgés mellett azt üzeni a kollégistáknak, valamint az idelátogatónak,  hogy merjenek nagyot álmodni, hiszen Losonczi Áron, az üvegbeton feltalálója alig volt idősebb náluk, amikor ezt a szenzációs felfedezést tette. Az emlékmű  alapja olyan talaj, amely más vajdasági települések földjéből, valamint magyarországi földből keveredik, ezzel is szimbolizálva az összetartozást, az egy nemzethez való tartozást.
A mártírhalált halt áldozatok emlékére emelt emlékmű nem véletlenül kereszt  alakú, mert maga a  kereszt olyan jelkép, ami a mi jelenlétünket, a mi hitünket, a jövőbe vetett bizalmunkat is jelképezi, az örök élet jele, mely megkönnyítheti a mindennapokat mindazok számára, akik a parancsolatok szerint élik életüket.
A kereszt állíttatói a Magyar Nemzeti Tanács, az Európa Kollégium és a 6. Számú Hunyadi János Újvidéki Cserkészcsapat. A tervek szerint az emlékhely zarándokhelyként is szolgálhat azoknak, akik kegyeletüket szeretnék leróni az áldozatok előtt.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Naprakész szaktudással a kárpátaljai gazdaságokért

    2012-ben alakult meg, azóta pedig több száz kárpátaljai magyar gazdának segít képzéseivel, szaktanácsaival a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány.

     
  • Levendulából vállalkozni

    Levendulából vállalkozni, TájGazda

    Vajdaságban sok a kis méretű gazdaság, akik alig pár holdon vagy hektáron próbálnak érvényesülni. Számukra a hagyományos szántóföldi növénytermelés,

     
  • Jégtörők munkában

    Jégzajlás, TájGazda

    Sokat hallhattunk és láthattunk mostanság híradásokban a jégzajlás jelenségéről. Messziről, a távolból figyelve, főként a magasból lenyűgöző látványt nyújtanak a folyóvizeken úszó jégtáblák.

     
  • Betyárkodás a bácskai Ludason

    Október elején igazi betyáros hangulat vette birtokába az Észak – Bácskai homokvidék egyik kis települését, a magyar határhoz közel eső Ludast. Ugyanis kilencedik alkalommal rendeztek Betyárnapot

     
  • MolnArt

    A felvidéki Molnár Imre a festői szépségű Zoboralján született, jelenleg Érsekújvárban él feleségével. Ma az ő munkásságával ismerkedhetünk meg. „Matematika-fizika szakos tanár vagyok,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére