A galgóci Erdődy kastély, TájGazda

Felvidéken, Nagyszombattól 19 km-re északkeletre, a Vág partján terül el Galgóc (szlovákul Hlohovec) városa. A cseh határhoz közelebb fekszik, mint a magyarhoz, tehát már viszonylag északon található,

mégis 2011-ben 22 701 lakosából még mindig volt, aki magyarnak vallotta magát. Nem sokan: egész pontosan 21-en, de ők még mindig magyarok, és remélhetőleg az unokáik is azok lesznek.
A várostól délre fekszik fő látványossága, az Erdődy kastély. Eredetileg vár állt a helyén már a 11. században, alapjai viszont még a 9. századból származnak. Az évszázadok során jó pár átalakításon keresztülment, többször cserélt gazdát. IV. László király 1275-ben az Aba családot jutalmazta meg vele. Későbbi tulajdonosai közt volt az Újlaky család – akik gótikus stílusjegyekkel látták el az épületet –, majd a Forgáchokhoz került, ők a reneszánsz jegyében építtették át.
A Thurzó család után, 1720-ban az Erdődy család birtokába került az épület, akik irányításával az teljesen megújult, illetve átalakult. Erdődy Józsefnek köszönhetően a 19. század fordulóján valódi luxuskastélyként tartották számon, ez volt számára a virágkor. Utolsó nemesi származású tulajdonosa Erdődy Vilmos volt, aki családjával 1945-ig élt itt. Bútoraik és használati tárgyaik egy része máig épségben megmaradt.
A II. világháború végén Erdődyéknek el kellett hagyniuk a családi fészket, mivel azt a szovjet seregek foglalták el, hogy katonai kórházként használják. Miután a szovjetek kivonultak, a csehszlovák hadsereg sajátította ki magának az épületet. Utoljára javítóintézetként működött. Később a Szlovák Arisztokrata Egyesület szerette volna megvásárolni a kastélyt, de ebből végül nem lett semmi. Az építményt sorsára hagyták, az 1990-es évektől üresen áll, jelenleg Galgóc városának tulajdona.
Ma már csupán kívülről lehet megtekinteni, belülről ugyanis életveszélyes. Ha másért nem is, a kastélyhoz tartozó hatalmas park és az abban épült színházterem miatt azonban érdemes ellátogatnunk ide. Teljes területe mintegy 16 hektár.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Az óriási homokóra

    Az óriási homokóra, TájGazda

    Az Ötvenhatosok terén (egykori Felvonulási tér) egy gigantikus nagyságú homokóra áll. Az Időkerék ötlete Herner Jánostól ered, 1982-ből. Sok idő eltelt, mire újból előkerültek a tervei.

     
  • Őseink sütő-fűtő hagyatéka

    Banyakemence, TájGazda

    Létezésük nagyon régre nyúlik vissza, a 13. század környékére. Közkedvelté váltak egyszerű építési módjuk és jó hőtartó képességük végett. Az első kemencéket az ázsiai sztyeppéken

     
  • Régiségek gyűjteménye

    Régiségek gyűjteménye, TájGazda

    Répaszedő és kévehányó villa, kasza, teherszorító kampó, szecskavágó, tiloló, gereben, köpülő - és sorolhatnánk vég nélkül a paraszti gazdálkodás és a részleges terményfeldolgozás eszközeit,

     
  • Szilvásvárad – Millennium kilátó

    Szilvásvárad – Millennium kilátó, TájGazda

    A Bükk-fennsíkhoz közeledve, annak tetejét kémlelve már messziről látni, hogy valami kimagaslik a fák ágai közül. Ha kellően fókuszálunk a távolból a piciny pontra,

     
  • Handmade by Ivi

    Ivi design, TájGazda

    Már az ókori egyiptomiak és különböző afrikai törzsek tagjai is égettek fára bizonyos motívumokat. E díszítési is kifejezésforma azóta lényeges technikai fejlődésen ment keresztül, így alakult ki a ma ismert pirográfia.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére