1014 – Kékestető, TájGazda

Egy három színnel lefestett kő: piros-fehér-zöld. Alatta a Békehegy felírat áll. És valóban a béke, nyugalom szele csapja meg az ideérkezőt. Azt nem mondhatom csend van, mert a turisták nevetése,

csevegése megtöri a természet hangját. De ha sikerül egy picit is kizárni a körülöttünk lévő zajokat és a kilátótérről megszemlélni a csodás panorámát, akkor biztosan állíthatom, hogy elönti az ember lelkét a békesség.

Kékestető Mátraházától kb. 8 perc autóútra található. Én, személy szerint a hegyre felvezető utat igen kalandos élményként éltem meg. Alföldi gyerekként ugyanis nem vagyok hozzászokva az ilyen kanyargós utakhoz. (Örök élmény marad számomra.) Ha autóval megyünk fel a hegyre, akkor azt miután felértünk a parkolóban kell hagynunk. Onnan további 400-500 méter séta után érünk fel a Kékesre, annak is a legmagasabb pontjára.

A bejárat után közvetlenül az elhunyt motorosok emlékére állított helyet pillanthatjuk meg. Több száz fénykép, mécses, koszorú, szalag tiszteleg a motorosok emléke előtt. Ha kicsit továbbhaladunk, akkor már láthatjuk is a háromszínűre festett követ. Évente turisták ezrei fényképezkednek eme kő mellett. Meg tudom érteni őket, hogy szeretnék megörökíteni e nem mindennapi pillanatot. Hiszen sokan vannak, aki életükben csak egyszer járnak itt.

Innen a hegy tetejéről is elképesztő a látvány, ami a szemünk elé tárul. De még meghökkentőbb a TV-torony nyílt kilátóteréből történő kitekintés. Látni a környező hegyeket, völgyeket, a lábunk előtt elterülő, onnan fentről csak piciny pontoknak látszó falvakat, városokat. (Gyöngyös, Parád, Parádsasvár, Recsk, Sirok, Bükkszék stb..) Akinek tériszonya van, annak nem ajánlom, hogy felmenjen. Először még én is csak félve merészkedtem a korláthoz. A TV-toronynak van egy nyitott terasza 45 méter magasan és alatt, három méterrel lejjebb egy zárt kilátórész is. Fel lehet jutni lifttel és gyalog is a lépcsőkön.

Lentről felnézve a toronyra, hatalmasnak tűnik. Antennák, parabolák sokasága figyelhető meg rajta. Maga az új TV torony 176 méter magas, amelyet 1981-ben építettek. Korábban, 1958-ban már épült egy torony, de az idő előrehaladtával ez kevésnek bizonyult, elavulttá vált. E régi, kőből épült épület is látszik a toronyból, annak közvetlen tőszomszédságában áll. Ma szállodaként működik. A torony zárt kilátóterében, körben a falakon, vitrinekben minipalack gyűjteményt tekinthetünk meg. Közel 8000 db picike kis palack sorakozik egymás mellett, országonként elkülönítve.
A torony nemcsak látványosság, hanem komoly tudományos munkák színtere is. Mivel adótermek, mérőhelyiségek, laboratóriumok, raktárak is helyet kaptak benne.

Ha a toronyból lejöttünk és úgy döntöttünk, hogy elindulunk haza, akkor érdemes még egyszer megcsodálni a panorámát. Hiszen nem adódik minden nap arra lehetősége az embernek, hogy kis hazánk legmagasabb pontján állhasson. Érdemes szippantani egy utolsót e tiszta, friss levegőből, gyönyörködni e tájban és elraktározni magunkban e kellemes emlékeket.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Andrássy-kastély – Tőketerebes

    Andrássy-kastély – Tőketerebes, TájGazda

    Tőketerebes (szlovákul Trebišov) a mai Szlovákia keleti területén fekszik, a trianoni békeszerződés előtt Zemplén vármegye része volt. 1910-ben 4708 lakosából 2323 magyar, 2181 szlovák volt.

     
  • A debreceniek a kolbászt is szeretik

    Kolbászfesztivál-Békéscsaba, TájGazda

    Debrecenben nem csak a pulykakakast, a kolbászt is szeretik... A csabai kolbászfesztivál az országban az egyik legkiválóbb terep arra, hogy az ember kitartóan és gyakorlatilag hiábavalóan keressen valakit

     
  • Háziszappan, a sokoldalú tisztítószer

    Az orosházi szappan, TájGazda

    Saját bőrömön tapasztalom nap, mint nap milyen hatásos is ez a régi, hagyományos recept alapján készült mosószer. Rendszeresen vásárolok tőlük háziszappant a családom színes és fehér ruháinak tisztításához.

     
  • A denevérek lakta Mézgedi-cseppkőbarlag

    Egy hűvös szombati napon indultunk el a Királyerdő-hegység irányába, hogy megnézzük Románia legnagyobb barlangját, a Mézgedi-cseppkőbarlangot (Pestera Meziad).

     
  • Római sáncok növényvilága

    Több mint tíz éves a Dél – Bácskában levő Temerini Falco Természetkedvelők Egyesülete, amely nagy hangsúlyt fektet a természetvédő szemlélet kialakítására,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére