A denevér nem a legtetszetősebb éjjeli állat az emberek szerint, ezért sokan félnek ettől a nagyon is hasznos emlőstől. A kicsiny emlős veszélyben van, mert élettere rohamosan csökken.

Az újvidéki székhelyű Tartományi Természetvédelmi Intézet udvarában a legkisebbek egy rendhagyó természetóra keretében megbizonyosodhattak arról, hogy a denevér nem veszélyes állat, ezért nem kell tőle félni. Az óvodások és a kisiskolások különböző játékokon keresztül kaptak betekintést a repülő emlős életébe. Vakvezetést, táplálékláncot és életformát játszattak az érdeklődők. Az intézet biológusa interaktív előadáson elmagyarázta, ha megtörténik, hogy egy denevér berepül a szobába, nem kell zavarni, le kell kapcsolni a villanyt, kinyitni az ablakot és hagyni, hogy elrepüljön. Ha viszont a függönybe vagy a bútorba akad, egy ronggyal kell megfogni és elengedni, nem kell pánikba esni.
A világon több mint 1000 féle denevért tartanak számon. Szerbiában ebből 30 faj él. Nagyon hasznos állat, hiszen rovarokkal, többek között szúnyogokkal is táplálkozik. A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy a bőregerek veszélyben vannak. Vajdaságban nincsenek barlangok vagy más helyek, ahol a denevérek élhetnek.  A házainkban, a padlásokon is megtelepszenek, továbbá a fák odvaiban, a tömbházak tetején és más helyeken is. Az ember az utóbbi időben nagyon sok rovarirtó szert használ, így a rovarok száma is csökken. A rovarok a denevérek fő táplálékát jelentik, egy éjszaka alatt ezernél is több egyedet megeszik egy állat. A természetes élőhelyek eltűnésével a denevérek veszélyeztetettek lettek.  Az éjjeli emlősök megóvása érdekében nagyon fontos a természetes élőhelyek védelme, hívtak fel a figyelmet Oliver Fojkar, a Természetvédelmi Intézet szakmunkatársa.
- Amellett, hogy a természetes élőhelyeket megpróbáljuk megmenteni, az embereknek állandóan magyarázzuk, hogy milyen állatok a denevérek, milyen szerepük van a természetben, és végül, hogy tényleg veszélytelenek és nem kell tőlük félni. Minden denevérfaj számára nagyon fontosak az erdők. Az erdőgazdálkodás olyan intenzív lett, hogy nem maradnak meg az öreg vastag odvas fák, amelyek fontos búvóhelyként szolgálnának. A vízfolyások is irányítottak lettek, a part menti növényzet is eltűnik, ezzel együtt csökken a rovarok száma, valamint a denevérek száma is. Emberi szemszögből tekintve nagyon fontos állatok, a természet szempontjából pedig a tápláléklánc részét képezik, ami akkor működik tökéletesen, amikor minden faj létezik.
A denevérek legnagyobb populációja Vajdaságban a Fruška gorán található, mivel barlangokban, zugokban, odvas fákban tanyáznak. A falvakban viszont a padlásokon és a fészerekben bújnak meg. Az ország déli részeiben sokkal több van belőlük, mert ott olyan barlangok, mélyedések, barlangrendszerek vannak, ahol elbújhatnak és áttelelhetnek, de valójában mindenhol megtalálhatóak körülöttünk. A szakemberek szerint a denevérek megóvása érdekében ismeretterjesztő órákat kellene szervezni az iskolákban. Amennyiben már gyerekkorban tudatosul a természetvédelem fontossága, akkor a környezetünk megmentésére is nagyobb lesz az esélyünk.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Vízi kaszárnya Pozsonyban

    Pozsony mindig is fontos stratégiai és kereskedelmi központnak számított Európában. Ebből kifolyólag a történelem során, minden korban figyelemre méltó katonai jelenlét volt megfigyelhető a városban.

     
  • Az Óbecsei Than - Emlékház feladata

    Óbecsei Than - Emlékház, TájGazda

    Óbecse Vajdaság szívében, a Tisza folyó jobb partján fekszik. Lakossága zömében magyar ajkú, valamikor ipara és a mezőgazdasága is fejlett volt. Sokan a nagy ipari kombináttal kötik össze a település nevét,

     
  • Az értéket meg kell menteni

    "Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát..." ...figyelmeztet Templom és iskola című versében Reményik Sándor a megmaradás két tartóoszlopának, a töretlen hitnek és a tudásnak a megőrzésére.

     
  • Szalagból hímzett romantika

    Kovács Ilona Zsuzsanna szalagból készült alkotásai, TájGazda

    Az alkotásokról készült fotók egytől – egyik csodásak, de a valóságban szinte lenyűgözőek. Hiszen akkor látható igazán a hímzések háromdimenziós jellege, az anyag textúrája, a csipkék finomsága,

     
  • Tűzben születő ékszerek

    A Brassó melletti Négyfaluban élő Kádár Enikőt (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) három évvel ezelőtt bűvölte el a tűzzománc, azóta már számos nő viseli büszkén az általa készített, letisztult formájú,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére