Igazi német hangulat övezte be az Újvidéki Vásár Maszter csarnokát, október 21-22-én, ugyanis a bajorországi mintára sörfesztivált, azaz Oktoberfestet rendeztek a sörkedvelőknek.

A hazai nagyipari gyártók mellett a kézműves sörkészítők is bemutatkozhattak, literszámra csapolhatták az itókát. Külföldről is érkeztek sörmanufaktúrák, akik a szakmát teljes mértékben családi vállalkozásra alapozták.
Hajnalig tartó koncertek, több száz hektoliter sör, német hangulat – ez jellemezte a másod ízben megrendezett Oktoberfestet. Rengetegen voltak kíváncsiak a külföldi és kézműves sörökre, és mindenre, ami a bulival jár. Többtíz fajta itókát lehetett megkóstolni, hiszen a modern technológiát alkalmazva nem csak komlóból lehet sört készíteni. Árultak gabonából készült söröket, de még különlegességként gyümölcsből főzött nedűt is. A sör korosztályt nem válogat, mind a fiatalok, mind az idősebbek élvezték a jó hangulatot.
A rendezvény még nem mondható hagyományosnak, hiszen tavaly debütált, az idén tartották másodízben. Viszont a nagy népszerűségnek örvendve hagyományt lehet belőle teremteni – mondta Aleksander Jung, a belgrádi német nagykövet helyettese: -    A német sör és gasztronómiai különlegességek, valamint a híres szerb ünneplés egyvelege teszi ezt a rendezvényt különlegessé.
Az ünnepséget söröshordó lékeléssel nyitották meg, a nedű fogyasztása közben pedig a turisztikai lehetőségekről beszélgettek az illetékesek. Megállapították, hogy ez a rendezvény is alátámasztja azt, hogy Újvidéknek gazdag idegenforgalmi kínálata van, ezért a turisták száma évről évre nő. A várost egész évben éltetni kell, minden hétvégére jut egy koncert, egy rendezvény vagy nemzetközi találkozó, hiszen a város vezetői elkötelezték magukat amellett, hogy 2021-ben Újvidék viselje az Európa Kulturális Fővárosa címet. Ennek érdekében a hagyományokat tisztelni és megélni kell.
Az Újvidéki Oktoberfesten a jó sörök mellé igazi bajor kolbászt, vagy akár szerb specialitást, csevapot és pljeskavicát lehetett fogyasztani. Aki pedig emléktárgyat kívánt vásárolni, a vásári hangulatot felidéző mézes-szívből vásárolhatott.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Két kerámiagömb tartja a szentesi TV-tornyot

    Szentes TV-torony, TájGazda

    A szentesi TV-torony építését 1959-ben kezdték el, az adó üzembe helyezésére és ünnepélyes felavatására 1960 februárjában került sor. A torony építéskori magassága 240,5 méter, volt,

     
  • Aratóünnep Felsőhegyen

    Aratóünnep Felsőhegyen, TájGazda

    Szebbnél szebb, a múltat idéző aratódaloktól visszhangzott július 9-én a zentai Tornyosi úti Lovas tanya környéke, ahol az 56. aratóverseny és -ünnepség keretében elevenítették fel a feledésbe vesző,

     
  • Divatos, hagyományos és kék!

    Magyarországon a XVII. században honosodott meg kékfestés. Ez a textíliákon való különleges színmintázási technológia ma is ismert és népszerű a magyarok körében, mégis sokkal gyakrabban

     
  • Naspolya: a szottyos télvízi C-vitamin forrás

    Amikor kisgyerek voltam, volt egy naspolya fája a nagyszüleimnek, ami sajnos már nincs meg. Emlékszem, hogy a hideg idő beálltával már csak ez az egy gyümölcsfa volt a kertjükben.

     
  • Grassalkovich-kastély

    A Grassalkovich-kastély – illetve ahogy más néven nevezik: az Elnöki Palota – Szlovákia fővárosában, Pozsonyban, a Hodža téren található építészeti műremek.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére