Szerbiában, így Vajdaságban is fellendülőben van a méhészet.  Köszönve a tartományi és a minisztériumi támogatásoknak jelenleg egy millió kétszázezer kaptárt tartanak nyilván az országban.

Kitűnő években évente akár 9 ezer tonna méz is megterem a legelőkön, ennek egy harmada a külföldi piacra kerül. A Szerbiai Méhészek Szövetsége azt a célt tűzte ki, hogy összefogással, megfelelő szerveződéssel közvetítők nélkül érvényesüljenek a külföldi piacon. Ezt a célt szorgalmazta az első ízben megszervezett újvidéki Duna régió Mézkiállítás is.
Ezernél is többen látogattak el a vásárra, mert nem csak mézet és a méz feldolgozásával készült termékeket lehetett megvásárolni, hanem felszereléseket, méhészruhákat, automatizált pörgetőket és kaptárakat is lehetett válogatni.  Több mint 100 családi vállalkozás állította ki portékáját, abban bizakodva, hogy újabb kapcsolatokat alakítanak ki, így a piaci részesedés is megnövekszik. Legnagyobb érdeklődést a kaptárak váltották ki, hiszen a bejegyezett és a hobbitermelők is az állományok növelését szorgalmazzák.  A muzslyai Torma Nándor, aki már húsz éve foglalkozik méhészettel, a kaptárak számát növeli, mert szerinte csak a nagy méhessel lehet jövedelemhez jutni. A méheket LR típusú konténerekben szállítja a legelőkre, de otthon, a ház mögötti részben is van állóméhese. Termékpalettáján a különböző mézek mellett propolisz, virágpor és különböző keverékek is szerepelnek.
A kétnapos újvidéki kiállításon több szakmai előadást is tartottak az ágazati újdonságokról, a méz feldolgozásának lehetőségeiről, a hamis méz piacról való kiszorításáról, valamint az összefogás jelentőségéről. Szerbiában mintegy 9500 méhészt tartanak számon. Az országos szintű szövetség az ágazat fejlesztését szorgalmazza, valamint a termelők érdekeit képviseli. A jobb piaci részesedés érdekében egy közös feldogozó-üzem építése van kilátásban, melynek értéke megközelíti a fél millió eurót. A szövetség elnöke kifejtette, hogy jelenleg a szerbiai méz csak közvetítőkön keresztül kerülhet az unió piacára, és  ezért az ágazat évi egy millió eurós veszteséget jegyez, mert a törvények nem szabályozzák a haszonkulcs mértékét, így egyes magánkézben levő felvásárlók  egy kilogramm mézért akár 60 eurócentet is felszámolnak haszonként. Ha a közeljövőben felépül az egyetlen szövetségi felvásárló és feldolgozó üzem, akkor sokkal jobb helyzetben lesznek a hazai termelők. Egyébként a szövetség tevékenységének köszönhetően 2013-ban vezették be a bejegyzett gazdaságoknak a kaptáronkénti támogatást, ami ebben az évben 6 eurónak megfelelő dinárt jelentett, továbbá kilátásban van a legeltetési díj beszüntetése, a különböző földrajzi eredről szóló tanúsítvány beszerzése és a piac meghódítása. Amennyiben az állami szervekkel közös nevezőre jutnak az illetékesek, a jövőben jelentősen csökkenhetnek a termelési költségek, és így versenyképes árat lehet felkínálni a külföldi piacon.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Az Ungerbauer Családi Borpince

    Ungerbauer Családi Borpince, TájGazda

    Míg a felnőttek boroznak, a gyerekek mustot és házi szörpöt kóstolnak... A borcímkét húsz évig tervezte Ungerbauer György, az Ungerbauer Családi Borpince tulajdonosa.

     
  • Egyedülálló, Tisza által „költöztetett” fatemplom

    Egyedülálló, Tisza által „költöztetett” fatemplom Tiszabökényben, TájGazda

    2016 nyarán sokakat ért meglepetés, amikor a felújítás alatt álló tiszabökényi görögkatolikus templom helyén, a vakolat eltávolítása után egy fából készült építmény tűnt elő. Ránézésre senki sem gondolta volna,

     
  • Veroni papírfonásai

    Vígh Veronika Felvidéken, pontosabban a Dunaszerdahelyi járás Nagymegyer városában él. Itt is dolgozik eladóként, egy cipőboltban. Emellett, ha teheti, szívesen foglalkozik papírfonással

     
  • Megújulásban a remény

    Pancsova a Dél-bánáti régió nagyobb városai közé tartozik. A Duna és a Temes találkozásánál fekszik, a népszámlálási adatok alapján 127 ezren lakják, ebből a magyarok száma megközelíti a négyezret.

     
  • Rendkívüli hideg van Erdélyben

    Rendkívüli hideg Erdélyben, TájGazda

    Az utolsó harminc év leghidegebb tele köszöntött be az új év kezdetén. A térségben igazi tél van, a szélsőséges hidegek után még egy régi tapasztalatot megcáfolt az időjárás, nem is kellett jelentős

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére