Erdélyben nincs nagy hagyománya a Márton-nap megünneplésének, ezért is számít különlegességnek a Rhédey kastély udvarán tartott ünnepség. Erdőszentgyörgy önkormányzata a

helyi egyesületekkel közösen igyekszik az egész év folyamán időszaknak megfelelő rendezvényeket szervezni, és Csibi Attila Zoltán polgármester szerint a Márton Napi Vigasságon évről évre egyre többen vesznek részt.
A késő délutánig látogatható kézműves vásárban helyi termelők és kézművesek kínálták portékáikat az érdeklődőknek, házi szörpök, lekvárok, befőttek és egyéb finomságok mellett ribizke bort és pálinkát is árultak, sőt kosarat is vehetett, akinek arra volt szüksége, vagy nem volt mibe pakolni a vásárfiát. Többen már a karácsonyi angyaljárásra választottak ajándékokat. A kastély pincegalériájában agyagozással, nemezeléssel, gyöngyfűzéssel és egyéb kézműves tevékenységekkel várták a gyermekeket.
Sötétedéskor a Márton napi szokáshoz híven lámpásokkal világították az utat, vidám zene és hangos énekszó kíséretében vonultak át a kastély udvaráról a rendezvény következő helyszínére, a helyi Művelődési Házba. A Kis-Küköllő-menti tánccsoportok apraja-nagyja szórakoztatta a jelenlévőket, felléptek: a sóváradi Szúszékdöngetők, az erdőszentgyörgyi Folkfonat felnőtt csoport, a balavásári Vásár tagjai, a szovátai Sirülők, a kibédi Piroskoszorú, a gyulakuti Szivárvány és a házigazda Százfonat együttes. Az eseményt az erdőszentgyörgyi Hegedűsök tették színvonalasabbá.  A nap egyik fénypontja a libasorsolás volt. A szervező Százfonat Szociokulturális Egyesület sikeresnek értékelte a hangulatos táncházzal záródó eseményt.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Csallóközi Múzeum a Sárga Kastélyban

    Csallóközi Múzeum a dunaszerdahelyi Sárga Kastélyban

    Szlovákiában bevett szokás, hogy a magyar kastélyokat múzeumokká vagy szállodákká alakítják, rosszabb esetben hagyják őket teljesen lepusztulni. A dunaszerdahelyi Sárga Kastéllyal az előbbi történt,

     
  • Vera HandMade

    Takács Veronika handmade, TájGazda

    Mélyen tisztelt Olvasóink! Kérjük, ismerkedjenek meg a Párkányból származó tündéri Takács Veronikával: „A nevem Takács Veronika, ötödéves főiskolai hallgató vagyok, Pozsonyban a Szlovák Műszaki Egyetemen tanulok, biokémia szakon.

     
  • Hortobágyi pásztorkalap, a nemzeti értékünk

    Pásztorkalap, TájGazda

    A történet az 1870-es évekre nyúlik vissza, amikor is egy felvidéki ifjú úgy döntött, hogy vándorútra kell. A vándorlása során sokat látott legény végül Balmazújvárosban telepedett le, ahol egy kedves,

     
  • Az értéket meg kell menteni

    "Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát..." ...figyelmeztet Templom és iskola című versében Reményik Sándor a megmaradás két tartóoszlopának, a töretlen hitnek és a tudásnak a megőrzésére.

     
  • A malomkövek hazája

    A Megyer-hegyi tengerszem, TájGazda

    Zempléni-hegység egyik legszebb természeti képe a Megyer-hegyi Tengerszem. Kialakításában mind az ember mind a természeti tényezők közrejátszottak. Sárospatakról és Károlyfalváról is megközelíthető

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére