Kedves olvasóink egy korábbi írásunkban már olvashattak a világon egyedülálló malonyai arborétumról. Akkor említettük, hogy az örökzöld park szélén máig áll

az Ambrózy-Migazzi házaspár szemrevaló kastélya, melyet a mai alkalommal közelebbről is megismerhetünk.

Az ifjú pár 1892-es egybekelését követően rögtön hozzáfogtak az építkezés munkálataihoz. Előkészítették a telket, két év alatt jelentős terepmunkálatokat végeztek el. Balogh Lőrincz tervei alapján, Guttman építőmester irányításával 1894-ben elkészült az eredetileg szimmetrikus, csaknem szabályos négyszög alakú alaprajzzal rendelkező, kétszintes főépület. 1905-ben bővítették az északi szárnnyal, s ekkor épült a torony is, mely alatt melegház található.

Az Ambrózy-Migazzi István tiszteletére berendezett emlékszoba, illetve a lépcső alatti rész az expozíciókkal és időszakos kiállításokkal a nyitvatartási idő alatt szabadon látogatható, míg a Fák világa tanterem és Alkotóműhely, valamint a könyvtár csupán előzetes egyeztetés után tekinthető meg. Hajdan megannyi régiség, Lucas Cranach XVI. századi képzőművész számos alkotása, valamint Diego Velázquez XVII. századi festő egy portréja is a kastély berendezéséhez tartozott. A két világháború közötti időszak azonban ezt az épületet sem kímélte. Amellett, hogy kirabolták, belső tere jelentős romlásnak indult.

A II. világháború utáni államosítás során helyzete csak romlott: belterét átépítették, falait kifestették, az emeleten irodahelyiségeket alakítottak ki, mennyezetét modernizálták, egyenessé tették.

Mára megítélése meglehetősen javult. A nemzeti műemléképület fontosságát mutatja az is, hogy a környező falvak mikrorégiójának egyesülete szimbólumává választotta, így különböző reklámanyagokról, képeslapokról is visszaköszön.

A kastély nyitva tartása a következő:

Április 1. – Október 25.

Hétfő – Péntek 7.00 – 18.00

Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 8.00 – 18.00

Október 26. – Április 3.

Hétfő – Péntek 8.00 – 17.00

Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 8.00 – 17.00

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Handmade by Ivi

    Fehérváry Iveta a már korábbi cikkünkben érintőlegesen bemutatott Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen született, s a mai napig itt él. Táskákat, díszeket, illetve apróbb kiegészítőket készít, főleg varr.

     
  • Középkori templomrom Kaszaperen

    Középkori templomrom Kaszaperen, TájGazda

    A mai végegyházi Zsibrik dombon kereshetjük fel a Kaszaperi Történelmi Emlékparkot. A park bejáratához földút vezet. Száraz időben gond nélkül juthatunk el gépkocsival a kapuhoz,

     
  • Éliás Ádám, szobrász keramikus

    Éliás Ádám, szobrász keramikus, TájGazda

    A szobrász keramikus, akinek keze alatt lelket kap az agyag. Ha van olyan dolog, amit nem lehet könyvből tanulni, hát az kerámia készítés – mondja Éliás Ádám, a kelet-szlovákiai művészlelkű, egyetemista keramikus.

     
  • Természeti csoda, az Alföld déli csücskében

    A Kardoskúti Fehér-tó

    A több, mint 5600 hektáron elterülő Kardoskúti Fehértó Békés megye egyik ékessége, amely egyben Magyarország 7 természeti csodája közé tartozik. E szikes tó és területe az év bármely időszakában

     
  • Kútmúzeum Orosházán

    Kútmúzeum Orosházán, TájGazda

    Nem véletlen a katonás rend az orosházi kútmúzeumban. Katonás rend uralkodik az orosházi Tas utcai szivattyúházban, amely tizennégy esztendővel ezelőtt befejezte működését, és már nem a víz szolgáltatása,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére