Kárpátalja népművészetének egyik különleges szelete a beregi szőttes, mely a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület javaslatára a Külhoni Magyar Értéktárba is bekerült.

Orom, a kanizsai község alig 130 éves észak-bácskai településének címere egyértelműen mezőgazdasági jelleget bizonyít: a pajzson látható szélmalom és a barázdákon nyugvó

Virágvasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulására emlékszünk.  „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!” – ezzel a kiáltással, pálmaágakat lengetve

Március 25-én a keresztény közösségek az örömhírvétel, vagyis Szűz Mária fogantatásának emlékét méltatják. Gyümölcsoltó Boldogasszony napját nevezik még Testfogadó Boldogasszony

Az édesanyám minap azzal a hírrel fogadott minket, hogy látott egy gólyát elrepülni. Első gondolatom erre az volt, hogy mekkora butaságot mondott. De ahogy jobban átgondoltam,

Közvetlenül a magyar-román határ mellett, a Szamos folyó jobb partján fekszik a néhány száz lelket számláló Csengersima. A szatmári falut egykoron tölgy, szil és kőris erdő vette körül,

2012-ben alakult meg, azóta pedig több száz kárpátaljai magyar gazdának segít képzéseivel, szaktanácsaival a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány.

Egy közösség életében a tűzoltóságnak és a tűzoltóknak meghatározó szerepünk van, hiszen ha bajba jutunk, tudjuk, hogy rájuk mindig számíthatunk.

Bene (Бене) községe egy kicsiny falu Kárpátalján, a Borzsva folyó partján a Beregszászi járásban, ahol a beregi hegyek és az alföldi síkság pereme húzódik.

Szatmár megye északkeleti részén fekvő Avasfelsőfalut (Negrești-Oaș), az Avas-vidék központjaként tartják számon. Talán e központi szerepe miatt került kialakításra itt,

Gyügye néhány száz lelket számláló, csendes kis magyar falu. Egy főutcából és pár mellékutcából áll az egész település. A főutca mentén található a község református temploma.

Nem tudom miért, de engem mindig elbűvölnek a víztornyok. Főként azok, amelyek az 1900-as évek környékén épültek fel. Elgondolkodtatnak, hogy miként, hogyan is tudták

Az „Alföld gyöngyéről” sokunknak máris Gyopárosfürdő jut eszünkbe. A gyógyhatású vizek, kikapcsolódás, pihenés, fürdés gondolatai fogalmazódnak meg bennünk.

Csongrád megye északkeleti részén található Fábiánsebestyén. Rendezett, gondos, virágos község. A településen már több alkalommal is jártam.

Ajánlott cikkeink

  • A pozsonyi Prímás palota

    A pozsonyi Prímás palota, TájGazda

    Pozsony legkiemelkedőbb palotáinak egyike, ahol az évszázadok során olyan személyiségek fordultak meg, mint Széchenyi István, Móricz Zsigmond, Thomas Mann és még sorolhatnánk.

     
  • „Édes-Mézes” mézeskalács kiállítás

    „Édes-Mézes” mézeskalács kiállítás Csanádapácán, TájGazda

    Igaz elmúlt az adventi, szilveszteri időszak és elérkezett az Új Esztendő, de ennek ellenére szeretnék még megmutatni a kedves Olvasónak néhány karácsonyhoz kapcsolódó képet, mely szívemnek oly kedves,

     
  • Újra értéke van a mangalicának

    Régi hagyománya van az állattenyésztésnek az adai Vreckó családban, ugyanis az édesapa, István, a közelmúltban 300 birkát legeltetett a bánáti pusztán, majd a juhtenyésztéshez szarvasmarha-tartás,

     
  • A mézes sütik szeretet hoznak a szívünkbe

    Pacsika Móni mézes sütijei, TájGazda

    Emlékszem még most is, ahogy a nagymamám a jó alaposan összegyúrt tésztát kinyújtotta a deszkán és különböző figurákat szaggatott ki. Majd a sütés után díszítette azokat. Isteni finomak voltak.

     
  • Páratlan nyugalom a város mellett

    Berek Parkerdő, TájGazda

    Legtöbbször észre sem vesszük, hogy körülöttünk milyen értékek vannak, helyette mindig ismeretlen, egzotikus tájakra vágyunk. Pedig igazi orvosság lehet az ember lelkének például a Berek parkerdő is,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére