A monstrum már hosszú évtizedek óta jellegzetes megállója, látnivalója a dunai csónaktúráknak. Megépüléséről keveset tudni. Feltételezések szerint az alapja 5 méter mélyen a folyómeder

talajszintje alatt helyezkedik el. A további kivitelezési munkálatokról sajnos nincs feljegyzés. A dunai rakodó, 1927-ben kezdte el működését a Dorogi Szénbányák szállító és elosztó üzemegységének külön részlegeként. A szénrakodó feladata a dorogi szénbányákból kitermelt szénpor továbbítása volt a folyami uszályokra. A bánya osztályozó egysége és a rakodó között 5,7 méter hosszú kötélpálya volt kifeszítve, amelyen a szénporral megrakott csillék mozogtak. Amikor még működött a rendszer, a vízben két hatalmas lábon álló, több méternyi magasban, közel kétszáz négyzetméter alapterületű terem volt, amelybe érkeztek a teli csillék. A kötélpályán beérkezett kocsikat 3-4 fős személyzet leforgatta, azok tartalmát bunkeres surrantón, csúzdán leöntötték. Ezek a surrantók és az uszályok össze voltak csatlakoztatva, innen került a hajókra a szénpor. A Dunán várakozó megrakott hajók a szénport a csepeli erőműbe és a fővárosi ipari létesítményekbe szállították tovább.
Az üres csilléket visszaillesztették a munkások a kötélpályára, és visszaindították a bánya irányába. A szénrakodóban volt egy úgy nevezett puffer tároló, amelybe azt az anyagmennyiséget rakták, ami arra az időre volt jó, amikor a megrakott uszályt felváltotta az ürest.

Megközelítése csónakon keresztül történt, abból kiszállva egy vaslétrán kellett felmászni a magasban lévő teremhez. Az itt dolgozók két műszakban látták el a feladatokat. Naponta akár 1000 tonna szénpor is áthaladt a rakodón. A szénbányászat hanyatlása következtében azonban az építmény sorsa is megpecsételődött. 1963-ban leállították a szállítást, leszerelték a kötélpályát, berendezéseket. Azóta üresen áll, fémváza és falburkolata még látható, de a padlógerendákat elvitték. Jelenlegi tulajdonosa a Váltótér Alapítvány. Felújítása rengeteg költséggel járna, most életveszélyes az építményre felmászni.

A ’90-es években művésztelepet szerettek volna létrehozni benne, de az ötlet nem valósult meg. Az elmúlt évek alatt számos országos, nemzetközi szintű művészeti eseményen volt központi szerepe e kultikus építménynek. Ilyen például a Lévay Jenő által vezetett projektek között az 1997-es Képzőművészeti Egyetem intermédia szakos hallgatói által készített anyag, amelyet később a Duna Múzeumban, Dunaújvárosban, Győrben, Budapesten, Kijevben, Pozsonyban is bemutattak. De a szénrakodó szerepelt, mint modell és ihlető a 2001-es Miláno Europa kiállításon a Repülő híd című installációban is.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • A mediterrán hangulatú bányatónk

    Rudabánya, TájGazda

    Rudabánya városa több szempontból is hazánk egyik legérdekesebb helye. Itt található a világhírű Rudapithecus hungaricus őslénytani lelőhely, a bányászattörténeti múzeum és a meseszép,

     
  • Az aprócska magyarföldi falu

    Egy mesebeli helyszín, festői környezet, ahol békesség, nyugalom honol. A csendet olykor egy-egy ló nyerítése töri meg. Magyarföld: kis falucska, amely a Nyugat-Dunántúlon a Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzet

     
  • Három nemzedék egy színpadon

    Gyakran emlegetjük a mindennapokban, hogy egy fecske nem csinál nyarat, amikor olyasmiről van szó, amihez egymagunk kevesek vagyunk. De számtalan olyan esettel találkozhatunk,

     
  • A kajszi jövője

    A kajszi jövője, TájGazda

    Szerbia kiviteli nagy lehetőségét a gyümölcs- és a zöldségnövény termelés jelenti. Köztársasági szinten a termőterületnek alig 5%-át foglalják el a gyümölcs-ültetvények. A szerkezetben a szilva, az alma és a málna

     
  • Káposztaidény

    Ha Szent András hava, illetve november, akkor káposzta, és káposztasavanyítás. Nem véletlenül nevezik a káposztát élelmiszernek és gyógyszernek, hiszen a vitaminok,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére