Hollandház, Dég, TájGazda

Ha Fejér megyében járunk és Dég községébe érünk számos információs táblán láthatjuk kifüggesztve, hogy itt bizony látnivalók sokasága vár ránk. A helyről a legtöbbünknek a Festetics család kastélya jut eszünkbe,

ami egy igen impozáns klasszicista stílusban épült műemlék. A tervező mind a táj adottságait, mind a családi igényeket figyelembe vette a megtervezés során. Ezért is támad az az érzésünk a parkban sétálva, hogy itt a kastély és a körülötte lévő természet egy közös egységet alkot, teljes az összhang közöttük.

A park számos büszkeséggel rendelkezik. Közötte található a halastó is, közepén egy szigettel. A szigeten a kastély méreteihez képest kicsiny épület foglal helyet, a „hollandi” kerti lak, ami egykoron szanatóriumként működött. A kerti lakot egy már meglévő épület helyén emelték, 1891-ben. Festetics Pál irányításával vörös nyers téglából, németalföldi stílusban építették meg. Az emeletes ház földszintjén tehénistálló működött, míg az emeleten a grófnénak, Festetics Andornénak rendeztek be egy lakosztályt. A grófné tüdőbajos volt és akkoriban úgy gondolták, hogy a tehéntrágya dús ammóniatartalma, amely belengte a ház összes helységét, remek gyógymód erre a bajra. Illetve a frissen fejt tejet is gyógyító hatásúnak tartották. Ezért az alsó részen laktak a tehenek, a fenti részen pedig a grófné.

Eredetileg egy dróton áthúzható csónakon lehetett megközelíteni a szigetet és a rajta álló Hollandi házat. Mára egy gyönyörű fahidat építettek, amely összeköti a szigetet a szárazfölddel. Egy időben Mezőgazdasági Tájmúzeumként működött a ház, de áradások miatt a tájmúzeumot megszüntették. Néhány évvel ezelőtt nagymértékű beruházásba kezdtek a kastély területén. A tervek között szerepelt a tó és medrének rendbetétel is. A munkálatok során több tonna iszapot kotortak ki a mederből. Ezzel megakadályozták, hogy további áradások menjenek végbe a szigeten. Így most már nem kell tartani attól, hogy a lakot elönti a víz. Jelenleg múzeum működik benne.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Moravcsík Judit

    Moravcsík Judit, TájGazda

    Moravcsík Judit a felvidéki Garamkövesdről gondoskodik a környékbeli lakodalmak szebbé tételéről, elsősorban esküvői kiegészítőket, köszönő ajándékokat készít. Emellett levendulás zsákokat, szívecskéket varr.

     
  • Handmade by Ivi

    Fehérváry Iveta a már korábbi cikkünkben érintőlegesen bemutatott Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen született, s a mai napig itt él. Táskákat, díszeket, illetve apróbb kiegészítőket készít, főleg varr.

     
  • Liszt Ferenc Pozsonyban

    Liszt Ferenc Pozsonyban, TájGazda

    Napjainkban nem valószínű, hogy van olyan ember Európában, akinek Liszt Ferenc neve ne csengene ismerősen. A 19. század egyik legjelentősebb és legtermékenyebb zeneszerzője, zongoraművésze,

     
  • A szobavirágok birodalmában

    A szobavirágok birodalmában, TájGazda

    Filodendronok, azéliák, fikuszok, kaktuszok és még sok más ismert és kevésbé ismert nevű virág veszi körül a bogarasi Zabos Erikát. Gyerekkora óta kedveli a természetet, és a virágok tartásában,

     
  • Tatárlakai leletek

    Tatárlakai leletek, TájGazda

    1961-ben Erdélyben Tatárlakán Nicolae Vlassa kolozsvári régész egy hamuval telt sírgödröt tárt fel, amelyben egy 40 év körüli ember összetört, megégetett csontjaira, mellette pedig 26 agyagszoborra,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére