A dió, TájGazda

Mondhatom, hogy a rabja vagyok. Jobb nem is tudni, hogy hol van a konyhában, kamrában, ugyanis addig járok rá, míg el nem fogy. Csak törni ne kellene. A tavalyi termésemnek alig bírtam megtörni a héját,

annyira kemény volt. De végül is sikerült. Ezért a nasiért megérte!

A dió, igen ősi gyümölcsünk. Már i. e. 7000 körüli időkből találtak a régészek dióhéj-maradványokat. Az ókori görögök kutyaharapás gyógyítására és bélféregűzőként használták. A rómaiak is nagy becsben tartották. „Jupiter makkjának”, azaz istennek való termésnek nevezték. A népi gyógyászatban erek tisztítására, külső sebek kezelésére, bél- és gyomorhurut elleni orvosságként alkalmazták. Úgy tartották, hogy a terhesség alatt elfogyasztott diótól okosabb lesz a születendő gyermek – ezt az agy és a dió közti hasonlóság alapján állították. Bár ez inkább a benne lévő folsav tartalomtól lehetséges.

A Kárpát-medencében a közönséges dióval (Juglans regia) és a fekete dióval (Juglans nigra) találkozhatunk. A dió igazi kincs a konyhában. Fogyaszthatjuk nyersen, pörkölve, de likőr, pálinka, lekvár, bor, különféle eszencia is készíthető belőle. Az éretlen zöld termése alkalmas befőtt, szörp elkészítéséhez. Pástétom, pesto, köret formában is finom csemege. Alapanyagként és töltelékként kiváló süteményekben: pl. diós kalács, diós rétes, diós tészta, de fagylaltok mellé, gyümölcstálakhoz, salátákba is használható. Olajként a modern konya egyik fontos eleme.

A dió magja gazda telített zsírsavakban, fehérjékben, ásványi anyagokban (Mg, K, Ca, Mn, Fe, Se, Zn, Cu), E- és B vitaminokban, omega-3-zsírsavban. Gyulladáscsökkentő, baktériumölő, gombaölő, fertőtlenítő hatása van. Továbbá érelmeszesedést gátló, koleszterinszint csökkentő, antioxidáns hatású. Serkenti a hámszöveti sérülések összehúzását. Nap szintű fogyasztása erősíti a fizikai és szellemi képességet. Foszfortartalma javítja a memóriát, B vitamin tartalma segít a koncentráció növelését. Gyerekeknél alkalmazható a vérszegénység, sápadtság csökkentésére, segíti a csontnövekedésüket. Rendszeres fogyasztása rendben tartja a bélműködést, növeli a szexuális vágyat.
A dió magja mellet a levele és a termés fala is jótékony hatásokkal bír a benne található juglon, falvonoidok, cseranyagok, illóolajok és C-vitaminok révén.

A dió leveléből készült tea bél- és gyomorhurut, hasmenés, reuma, idegpanaszok kezelésére alkalmas. Gyomorfekélyeseknek nem ajánlott! A leforrázott levelek borogatásként fekélyek, kelések, ekcéma, akne, gyulladásos sebek gyógyítására, illetve izzadás ellen is használható. Gargalizálva torokgyulladásra, ülőfürdőként aranyér kezelésére jó. Ha saját magunk szeretnénk gyűjteni diófa leveleket, akkor csak a július-augusztus közötti időszakban az ép, egészséges zöld leveleket szabad összeszedni.

A kozmetikai ipar előszeretettel használja kedvező gyógyhatásai miatt. Ugyanis olajossága révén kiváló bőrnyugtató hatású, megvédi a bőrt a kiszáradástól. Lágyítja a durva, száraz, napégett bőrt. Masszázs krémekben, hajhullás elleni samponokban szintén megtalálható. Ránctalanító, hidratáló hatása miatt az ókori Egyiptomban is használták a balzsamozásnál. A benne található juglonnak kitűnő a festő hatása. Nemcsak hajfestésre alkalmas, hanem a belőle készült diófapáccal fafelületeket is kezelhetünk.

Továbbá még egy fontos információ a diófáról, melyet a nagyszüleimtől tanultam. Ha diófát szeretnék ültetni a kertembe, akkor vegyem figyelembe, hogy közvetlen környezetébe ne ültessek semmit, hiszen a benne lévő juglon csiraölő hatása gátolja más növények fejlődését. Illetve a lehullott leveleit is össze kell szedni, még a komposztba sem szabad beletenni.

Érdekességek a dió jótékony hatásairól:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Di%C3%B3

http://napidoktor.hu/termeszetesen/mi-mindenre-jo-a-dio/

http://egeszsegter.hu/cikk/587/csonthejba-zart-egeszseg-a-dio-elettani-hatasai.html

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Szent Erzsébet Gyógyfürdő, Mórahalom

    Mórahalom - Gyógyfürdő, TájGazda

    Családok, fiatalok, öregek, és a naturisták is otthon vannak ebben a fürdőben. Mórahalmon a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben nagyon sok információs táblát használnak,

     
  • Aratóünnep Felsőhegyen

    Aratóünnep Felsőhegyen, TájGazda

    Szebbnél szebb, a múltat idéző aratódaloktól visszhangzott július 9-én a zentai Tornyosi úti Lovas tanya környéke, ahol az 56. aratóverseny és -ünnepség keretében elevenítették fel a feledésbe vesző,

     
  • Háziszappan, a sokoldalú tisztítószer

    Az orosházi szappan, TájGazda

    Saját bőrömön tapasztalom nap, mint nap milyen hatásos is ez a régi, hagyományos recept alapján készült mosószer. Rendszeresen vásárolok tőlük háziszappant a családom színes és fehér ruháinak tisztításához.

     
  • Legyen jó tepertős pogácsa, tartalmas ételek..

    Makói Autós Csárda, TájGazda

    Az új, korszerű makói Maros híd ünnepélyes átadásra 1974. december 4-én került sor. A hídavatón a nemzeti színű szalagot a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, Kis Dezső vágta át.

     
  • Az első lapátkerekes gőzhajónk

    Kisfaludy gőzös, TájGazda

    A Kisfaludy gőzös az első lapátkerekes, személyszállító-gőzhajó volt a Balatonon. Nevét a Balaton költőjéről, Kisfaludyról kapta. Fedélzetén 300 utas szállítására volt lehetőség és 2000 mázsa teherbírású uszály

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére