Régi használati tárgyak gyűjteménye, TájGazda

Előszeretettel beszélünk fejlődésről, gazdasági fölemelkedésről, korszerű gazdálkodásról, és gondolkodás nélkül rábólintunk: a korszerű technológiai vívmányok eredménye valamennyi.

Arról rendszerint megfeledkezik az ember, hogy milyen alapokra épülnek ezek az eredmények. Hogy csak a mezőgazdaságnál maradjunk: milyen gépek, eszközök előzték meg a nagy teljesítményű, gyors és precíz munkát végző mezőgépeket? A 6-8 vasú váltva-forgatós eke, a 200-300 lóerős traktor láttán akár hihetetlennek tűnik, hogy a parasztgazdaságok zömén, még 50 évvel ezelőtt is lóval és egyvasú ekével szántottak, lóvontatású vetőgéppel végezték az áldozatos munkát.  Hová tűntek ezek a valamikor olyan értékes eszközök? Legtöbbje az enyészeté lett, hiszen a gépek bevonultával már nem volt szükség répaszedő villára, sarlóra, cirkalomra, kévehányó villára, fogasra, boronára, amit ki is használtak a szemfüles régiségkereskedők, s akárcsak a régi háztartási eszközöket, kellékeket, potom áron felvásárolták, aztán jó áron tették pénzzé. Vajdaságban számos településen tájház, amolyan kis falumúzeum állít emléket az egykori népéletnek, tiszteleg a régi paraszti gazdálkodás előtt, de vannak olyan magángyűjtemények, amelyek a gyökerekre emlékeztetve kaptak helyet a korszerű gazdaságon. A gunarasi Pecze István régiség-gyűjteményét szemlélve, bár a rendszerezés még várat magára, igazi időutazáson vehet részt a múlt iránt érdeklődő. Pecze István családjával az 1970-es évek elején a tanyáról költözött az urbánus környezetbe, de magával vitte a természet tiszteletét és a régi paraszti gazdálkodás eszközeit, melyeket napjainkban is kincsként őriz. Tekintélyes eke-gyűjteményében kiemelkedő helyet foglal el az a faeke, amellyel, elmondása szerint még a 19. század végén, a 20-ik század elején nagyapja két ökörrel szántott. Legkedvesebb eszköze azonban az a ki tudja hány éves cirkalmazó, vagyis sorhúzó, amivel pl. a kukorica vagy napraforgó sorát jelölték ki. A parcellát keresztbe-hosszába bejárva szabályos négyzetek rajzolódtak ki a termőföldön, s a kukorica vetése úgy történt, hogy a négyzetek sarkába, sarokkal lyukat nyomtak, abba helyezték a két kukoricaszemet, majd ráhúzták a néhány cm-s földréteget. A vagy száz éves Hoffer traktor, a "körmös" is látványossága gyűjteménynek, melynek különlegességei sorából azt a több  mint 200 darab monogramos téglát és a patkó-kollekciót, valamint a vetőgépek súlyzóinak sokaságát sem hagyhatjuk említés nélkül. A kengyelek, a zablák, a viharlámpák, a paraszti élet lábbelijei az I. világháborúból származó kulacsok mind-mind a múltról mesélnek. Az egykori szélmalom semmibe vett, elhanyagolt épületét könnyen rendbe lehetne tenni, igaz, pénz kell hozzá, de ott méltó helyet kaphatnának a gyűjtemény darabjai, esetleg bővülne is az, színfoltja lehetne annak a településnek, amely a mezőgazdaságnak köszönheti felemelkedését.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • A libatenyésztés nehézségei

    A libatenyésztés nehézségei, TájGazda

    Alternatív állattenyésztési ágazatként van vezetve a libatenyésztés a Vajdaságban. A rendezetlen piac, a vágóhíd hiánya és az állam nem törődése fékezi az ágazat fellendülését.

     
  • A kecsketermékek gyógyítanak (is)

    Nem is olyan régen lekicsinylően "szegény ember tehénkéjének" nevezték a kecskét, pedig a sokgyermekes családokban még a szerény tartás és takarmányozási mód mellett is minden nap tejet

     
  • A mediterrán hangulatú bányatónk

    Rudabánya, TájGazda

    Rudabánya városa több szempontból is hazánk egyik legérdekesebb helye. Itt található a világhírű Rudapithecus hungaricus őslénytani lelőhely, a bányászattörténeti múzeum és a meseszép,

     
  • A Dénesmajori Csigás-erdő

    A Dénesmajori Csigás-erdő

    Nyálkásak, csúszósak, sokak szerint kártevők, mert a kertjeikben megrágják a növényeik leveleit. Ebben van igazság, de ezen tulajdonságaik mellett az is igaz rájuk, hogy fontosak

     
  • A „Matyóföld fővárosa”

    Matyóföld, Mezőkövesd

    A legenda szerint egyszer az ördög elrabolt egy matyó legényt. A fiú párja sokat rimánkodott az ördögnek, hogy adja vissza néki a kedvesét. Az ördög azt mondta erre a leánynak:

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére