Szinevéri tó, TájGazda

Kárpátalja leggyakrabban látogatott turistanevezetességei között előkelő helyet foglal el az Északkeleti-Kárpátok legnagyobb tava, Ökörmezői járásban található Szinevéri-tó.

A tó tengerszint feletti magassága 989 méter, vizét három forrás táplálja. Közepes mélysége 8-10 méter, de helyenként ennek kétszerese is lehet. Átlaghőmérséklete 12-18 °C. Vize hemzseg a pisztrángoktól. Tévesen a Kárpátok tengerszemeként is szokták emlegetni, ám kialakulása nem gleccserolvadáshoz köthető: egy földcsuszamlás következtében jött létre. Lehetséges azonban, hogy a tengerszem elnevezés nem is arra a geográfiai jelenségre utal, melyhez a tó keletkezése köthető. Egy monda szerint egy ruszin férfi Amerikába szegődött dolgozni, s hamar honvágya lett. Sokat imádkozott azért, hogy valamilyen hírt kapjon az otthon maradt családtagokról. Imái meghallgatásra találtak: a tenger átfúrta a hegyet, hogy körülnézzen ott, ahonnan a férfi származott. Maga a meder tehát egy szem, s még inkább annak tűnik a medrét szinte szemöldökként szegélyező fák miatt.
A tó elnevezéséhez is kötődik egy legenda, melynek szereplői két fiatal szerelmes, Szin (vagy Sziny) és Vír. A lány neve magyarul kéket jelent, s a monda szerint azért nevezték így, mert szeme olyan kék volt, mint a Kárpátok ege. A terület, ahol a tó található, egy gróf tulajdonában állt, aki gyakran járt ki ide munkásaihoz. Egy alkalommal elkísérte őt leánya is, aki a környéken sétálgatva gyönyörű furulyaszóra lett figyelmes. Követte a furulya hangját, így találkozott egy helyi ruszin pásztorlegénnyel, akivel azonnal megszerették egymást. Titokban találkozgattak, de elárulták őket, a lány apja pedig megölette a fiút: gyilkosai egy nagy sziklát hengerítettek rá a magasból. A leány ezt megtudta, s keserves sírásra fakadt ott, ahol szerelme meghalt. Az ő könnyeiből alakult ki a tó. A fiatal szerelmesek emlékét a tó közepén kiemelkedő halmon egy-egy őket ábrázoló, fából készült szobor őrzi.
A tó környékén számtalan környékbéli lakos árulja portékáit, többek között áfonyabort, fenyőmézet. Étkezni és megpihenni is több lehetőség van a tó mellett, a tavat pedig akár lóháton is körüljárhatják az ideérkezők.
A tó területe 1989 óta természetvédelmi terület. Gyalogosan sem nehezen megközelíthető, ám sajnálatos módon rengetegen gépkocsival, motorbiciklivel vagy quaddal teszik meg a terület bejáratától a tóig tartó távot, amihez fél óra gyaloglásnál nem kell több. Hangsúlyozandó: természetvédelmi területről van szó. A Szinevéri-tavat mindenképp keresse fel, aki vidékünkre látogat, s akit vonzanak a természet szépségei. A belépőjegy ára mindössze néhányszáz forint – bár annak, aki motorizált járművel kívánja megközelíteni, nyilvánvalóan kicsivel mélyebben kell a zsebébe nyúlnia…

Espán Margaréta

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Gémes kút: a puszta kommunikációs eszköze

    A Kondorosi Csárda. TájGazda

    A híres Kondorosi Csárda a 18. században nyolc út találkozásánál épült a hatalmas pusztában, külső pihenőhelyként, megállóhelyként szolgált. A gémeskút ma emlékjelként áll a csárda melletti téren,

     
  • Hazánk nagyvadjaként is nevezik

    Az őz, TájGazda

    A minap mentem bevásárolni. Szerencsére még időben megláttam őket és nem kellett hirtelen a fékre taposnom. Ketten voltak. Amilyen gyorsan előttem teremtek, olyan gyorsan tovább is szaladtak.

     
  • Határőr Emlékmúzeum

    Határőr Emlékmúzeum - Apátistvánfalva, TájGazda

    A kerítést eltéveszteni nem lehet. Már messziről látni a piros-fehér-zöldre festett oszlopokat. Az egykori határőrs épülete mára múzeummá alakult. A Határőr Emlékmúzeum, Apátistvánfalván,

     
  • Ajándéktárgyak DekorKA-módra

    Ajándéktárgyak DekorKA-módra, TájGazda

    Lassan három éve annak, hogy Beregszászban DekorKA néven megnyitotta közös kézműves műhelyét Tóth Anita és Sárközi Kitti. Az üzlettel két céltudatos fiatal hölgy indult el terveik megvalósításának útján,

     
  • Nemezelés – Egy ősi technika feltámadása

    Nemezelés – Egy ősi technika feltámadása, TájGazda

    Anda Erika, Érsekújvárban él, villamosmérnöki végzettséggel rendelkezik, viszont jelenleg autista fia gondozójaként otthon tevékenykedik. Mikor van egy kis szabadideje, legszívesebben nemezeléssel foglalkozik

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére