Gyügye néhány száz lelket számláló, csendes kis magyar falu. Egy főutcából és pár mellékutcából áll az egész település. A főutca mentén található a község református temploma.

A templomuk nem nagy, viszont látnivaló akad benne bőven. Órákig el lehetne ülni a padokon és nézegetni a kazettás mennyezetét. Miért is? A mellékelt képek és a video - melyet ide kattintva tud megnyitni a kedves Olvasó – a segítségünkre lesznek ennek megértésében.

A gyügyei templom a román korban épülhetett. Számos építészeti forma, elem utal eme feltételezésre. Pl. kis mérete, szerkezeti felépítése, a lépcsőzetes keretű bélletes kapu, rézsűs kávával kialakított, félköríves, vékony déli fekvésű ablakok.

Első írásos feljegyzése 1405-ből ered. Az évszázadok alatt több alkalommal végzetek rajta felújításokat. Az 1767-es leírások megemlítik, hogy új tetőszerkezetet kapott. Tovább a festett deszkamennyezetét (1767. október 12.) is ekkor alakították ki. Az itt lévő kazetták igaz kezdetlegesek, egyszerű rajzok alkotják, de mégis lenyűgözik a kíváncsi szemeket. A templom két részből áll. A hajóból, ahol 56 db és a szentélyből, ahol 25 db kazetta található. A táblákon bibliai jelenetek, alakok, leírások láthatóak, amelyek szimbolikus jelentést hordoznak. Megelevenedik Noé bárkája a galambbal, Kánaán földje a szőlőfürtöket cipelő emberrel, a szirén csábítása, a bujaság jelképe, a cethal amint elnyeli Jónást, a pelikán mint Krisztus-szimbóluma. Vagy az égitestek, mint a Nap, a Hold vagy a szél, pálmafa, paradicsomi fák alakjai. Valószínűleg ekkor került a kapu fölé annak a kétfejű sasnak az alakjai is, amelynek most csak töredéke látható.

Mivel az időjárás jelentős károkat okozott az épületen, így 2000-2001 között pályázati segítséggel feltárási és helyreállítási munkálatokba kezdtek. A beázott deszkamennyezeteket is ekkor restaurálták. Az itt végzett helyreállítási munkálatokat az Európai Unió is elismerte. Műemlékvédelmi díjat, un. Európa Nostra-díjat ítélt oda, melyet a kápolna falán lévő bronz plakett is hirdet.

A templom deszkamennyezete mellett figyelemre méltó a népi barokk stílusjegyeket viselő belső berendezése is. A padok, a virágokkal festett karzat, a díszes faragott és fűrészelt elemeket viselő szószék vagy a Mózes-szék.

A kápolnától néhány méterre, különálló építményként áll a templom háromszintes tornya, amely mostani formáját a 19. században nyerte el.

Érdemes előzetesen informálódni, bejelentkezni mielőtt ellátogatnánk a gyügyei templomhoz.

A képek a http://www.templomut.hu/hu oldalról származnak.

 

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Handmade by Petrus

    Handmade by Petrus, TájGazda

    Ma egy nagyon érdekes művészeti ágról olvashatnak kedves látogatóink. Evőeszközök süthető gyurmával való díszítéséről igencsak ritkán hall az ember. A felvidéki Diószegen (Sládkovičovo) élő Ruman Petra

     
  • Örök szépségek

    Virágok. Legyen cserepes, szálas, csokorba kötött. Mi, Hölgyek akármilyen formájában is kapjuk, mindig nagyon örülünk neki. Bármilyen alkalomra adhatók.

     
  • Garamszentbenedeki Apátság

    Garamszentbenedek (szlovákul Hronský Beňadik) felvidéki község, mely a Besztercebányai kerület Zsarnócai járásában, a Garam jobb partján terül el.

     
  • A vajdasági magyar ajkú egyetemisták otthona

    Európa kollégium

    Újvidéken 2015 szeptemberében nyitotta meg kapuit az Európa Kollégium azzal a céllal, hogy otthont nyújtson a tartományi székvárosban tanuló magyar anyanyelvű hallgatók számára.

     
  • A Kis Kézműves Cukrászda

    A Kis Kézműves Cukrászda, TájGazda

    A németországi évek alatt más, jobb vállalkozóvá lett... A Kis Kézműves Cukrászda – olyan, mintha mindig létezett volna, hozzánőtt Gyulához. Pedig még csak huszonnégy éves.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére