Jelentkezzen virtuális piacunkra!
Segíteni szeretnénk, mert minden Magyar munkahely számít! A termékeikre büszke termelők és kereskedők most nagyobb bajban vannak mint eddig...
Bővebben

Nyitraújlak, korábbi nevén Újlak (szlovákul Veľké Žálužie) Felvidéken, a Nyitrai kerület Nyitrai járásában, a járási központtól körülbelül 10 km-re fekszik.

A következőkben kárpátaljai görögkatolikus falvakban gyűjtött, szenteltvízhez kötődő szokások olvashatók. A Vízkereszt a kereszténység egyik legrégibb ünnepe.

A Duna és a Vág összefolyásánál elterülő Komárom hajdan összetartozott a határ túloldalán fekvő azonos nevű várossal, a trianoni békediktátum azonban kegyetlenül kettészakította.

Alistál (szlovák neve Dolný Štál) Felvidék Dunaszerdahelyi járásában, a Csallóközben található község. A trianoni békediktátum előtt a Pozsonyi vármegye része volt.

Kovács, bognár, szűcs, kádár, kefekötő, kötélverő - valamennyi régi, elfeledett, vagy a feledés peremére szorult, a paraszti gazdálkodással összefüggő mesterség.

A jelenlegi szlovák főváros bővelkedik magyar kötődésű történelmi emlékekben, építményekben. Ma is egy ilyennel ismerkedhetünk meg, melyet a város egyik lényeges

  • image

    Dobja fel a lángosost a térképre!

    Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.


    image

    A fiatalos erőnlét elixírje

    Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...


    image

    A rejtélyes fehér mák

    Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.

Ajánlott cikkek

A Nagybecskerek közelében, az écskai...
A mezőkaszonyi Zsell Diána már gyerekkora...
Hova tűnt az az időszak, amikor a nyárvége,...