Száz évvel ezelőtt a pozsonyi lakosság körében igencsak népszerű volt Petőfi Sándor, a költő kivételes tiszteletnek örvendett. Ezt látva, Fadrusz János 1902-ben elhatározta, hogy saját költségén szobrot

készít a költőóriásnak. Sajnálatos korai halála miatt erre azonban már nem volt lehetősége.
A mester tervét tanítványa, Radnai Béla valósította meg. A szobor elkészítésére pályázatot írtak ki, 37 pályamunkából választották ki a győztes alkotást. Radnai elismert művész volt, alkotásaiból a király, s számos nemes vásárolt, mi több: munkásságát az országhatárokon kívül, Párizsban, Torinóban és Milánóban is kitüntetéssel díjazták. A pozsonyi Petőfi-szobrot – mely mentes minden fölösleges motívumtól, sallangtól, s az önfeláldozást helyezi előtérbe – a művész egyik legjobb munkájaként tartják számon. Anyaga carrarai márvány.
Pozsony valamikori Kossuth Lajos terén, a Nemzeti Színházzal szemben került sor a monumentum leleplezésére 1911. szeptember 8-án, minekutána minden évben ünnepélyes koszorúzásra került sor lábánál… egészen 1920-ig. 1921-ben Pozsonyt elszakították Magyarországtól, Petőfi szobrát pedig szétszedték és a Grassalkovich palota egyik istállójába száműzték. 10 évig pihent itt, szalmába csomagolva, ládákban. A költő születésének századik évfordulóján a szlovákiai Sarló elnevezésű mozgalom tagjai ilyen körülmények közt koszorúzták meg a szobrot.
1951-ben a mű ismét közterületre került, a Duna jobb partján, Janko Kráľ szlovák költőről elnevezett ligeti parkban állították fel. Itt látogathatta meg minden március 15-én a helyi magyarság.
2003. március 15-én a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság jóvoltából, az adakozó lelkületnek köszönhetően kerülhetett jelenlegi helyére: az óvárosi Medikus kertbe, ahol ma is meglátogathatjuk.
Hét évvel később, a 2010-es forradalmi megemlékezés alkalmával a szlovák írók és költők elitje is tiszteletét tette. Köztük volt Daniel Hevier is, aki Petőfinek címzett levelében az alábbiakat írta: „…a jó szobor arról ismerhető fel, hogy nem zavarja a környezetét, belesimul a tájba. A jó költő meg arról, hogy zavarja a környezetét, nem simul, nem idomul, hanem kényelmetlenséget okoz a hatalomnak!”

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Székelyek leszármazottai Felvidéken

    Kolon (szlovákul Kolíňany) felvidéki község, a Nyitrai kerület Nyitrai járásában. A járási központtól 10 km-re fekszik, ahol a Kisalföld emelkedni kezd a Tribecs-hegység felé.

     
  • A fürge mókus

    Az európai mókus, TájGazda

    Mellső lábai összeértek, valamit szorongatott benne, de ahogy meghallotta az avarban megzörrenő lépteimet eldobta a kezében lévő tárgyat és fürgén felmászott a legközelebbi fára.

     
  • Liszt Ferenc Pozsonyban

    Liszt Ferenc Pozsonyban, TájGazda

    Napjainkban nem valószínű, hogy van olyan ember Európában, akinek Liszt Ferenc neve ne csengene ismerősen. A 19. század egyik legjelentősebb és legtermékenyebb zeneszerzője, zongoraművésze,

     
  • Középkori fővárosunk: Segesd

    Segesd múltja több ezer évre tekint vissza, már a réz- és a borzkorban is lakott volt, sőt a Római Birodalmi hadsereg fontos államosaként tartották nyílván a környéket.

     
  • Szathmáry Karolina Kollégium: tanítás és nevelés

    Szathmáry Karolina Kollégium: tanítás és nevelés, TájGazda

    Az idei, szeptemberi hónap rendkívüli jelentőséggel bírt a nagybecskereki Boldogasszony Iskolanővérek Leánykollégiumának életében. Ugyanis az intézmény ez év szeptember 25-én

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére