Kárpátalja népművészetének egyik különleges szelete a beregi szőttes, mely a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület javaslatára a Külhoni Magyar Értéktárba is bekerült.

Orom, a kanizsai község alig 130 éves észak-bácskai településének címere egyértelműen mezőgazdasági jelleget bizonyít: a pajzson látható szélmalom és a barázdákon nyugvó

Virágvasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulására emlékszünk.  „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!” – ezzel a kiáltással, pálmaágakat lengetve

Március 25-én a keresztény közösségek az örömhírvétel, vagyis Szűz Mária fogantatásának emlékét méltatják. Gyümölcsoltó Boldogasszony napját nevezik még Testfogadó Boldogasszony

Az édesanyám minap azzal a hírrel fogadott minket, hogy látott egy gólyát elrepülni. Első gondolatom erre az volt, hogy mekkora butaságot mondott. De ahogy jobban átgondoltam,

Közvetlenül a magyar-román határ mellett, a Szamos folyó jobb partján fekszik a néhány száz lelket számláló Csengersima. A szatmári falut egykoron tölgy, szil és kőris erdő vette körül,

2012-ben alakult meg, azóta pedig több száz kárpátaljai magyar gazdának segít képzéseivel, szaktanácsaival a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány.

Egy közösség életében a tűzoltóságnak és a tűzoltóknak meghatározó szerepünk van, hiszen ha bajba jutunk, tudjuk, hogy rájuk mindig számíthatunk.

Bene (Бене) községe egy kicsiny falu Kárpátalján, a Borzsva folyó partján a Beregszászi járásban, ahol a beregi hegyek és az alföldi síkság pereme húzódik.

Szatmár megye északkeleti részén fekvő Avasfelsőfalut (Negrești-Oaș), az Avas-vidék központjaként tartják számon. Talán e központi szerepe miatt került kialakításra itt,

Gyügye néhány száz lelket számláló, csendes kis magyar falu. Egy főutcából és pár mellékutcából áll az egész település. A főutca mentén található a község református temploma.

Nem tudom miért, de engem mindig elbűvölnek a víztornyok. Főként azok, amelyek az 1900-as évek környékén épültek fel. Elgondolkodtatnak, hogy miként, hogyan is tudták

Az „Alföld gyöngyéről” sokunknak máris Gyopárosfürdő jut eszünkbe. A gyógyhatású vizek, kikapcsolódás, pihenés, fürdés gondolatai fogalmazódnak meg bennünk.

Csongrád megye északkeleti részén található Fábiánsebestyén. Rendezett, gondos, virágos község. A településen már több alkalommal is jártam.

Ajánlott cikkeink

  • Csanád-Arad-Békés vármegyék találkozási pontja

    Csanád-Arad-Békés vármegyék találkozási pontja, TájGazda

    A hely több irányból is megközelíthető, az útról irányjelző táblák mutatják merre is haladjon tovább a turista. Kerékpárral és jó időben autóval is könnyen megközelíthető az emlékhely.

     
  • Egy hobbiból indult, kihívásokkal teli vállalkozás

    Bármilyen kézműves mesterséget vagy hobbit űző személlyel találkozom, mindig arra vagyok a legkíváncsibb, hogyan kezdődött nála az alkotási láz.

     
  • Kulturális örökségünk: a beregi szőttes

    Kárpátalja népművészetének egyik különleges szelete a beregi szőttes, mely a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület javaslatára a Külhoni Magyar Értéktárba is bekerült.

     
  • Love Colors

    Love Colors by Julianna Rencés Kovács, TájGazda

    Rencés Kovács Julianna a felvidéki Vágsellyén él, s onnan nem messze, Galántán van műhelye. A Love Colors textil ateliér alapítója és tervezője. Egyedi lakástextilek, gyermekszoba-kiegészítők tervezésével,

     
  • A hagyatékok megmentése

    Az ember lelke mélyén visszavágyik abba a környezetbe/közösségbe, amelyből kiszakadt vagy megpróbált hátat fordítani neki a jobbat, a kényelmesebbet keresve. Fejes Endre és felesége Ágnes

     
Ugrás a tetejére