Az óriási homokóra, TájGazda

Az Ötvenhatosok terén (egykori Felvonulási tér) egy gigantikus nagyságú homokóra áll. Az Időkerék ötlete Herner Jánostól ered, 1982-ből. Sok idő eltelt, mire újból előkerültek a tervei.

Az elképzelés megvalósításához csatlakozott Janáky István építész is. Az eredeti tervek nem teljes egészében valósultak meg. Azon terv szerint a kerék nem csak a tengelye körül forogna, hanem végiggördült volna a téren az erre a célra kiépített acélsíneken mintegy 64 év alatt. Az emlékmű elkészülése kb. 350 millió forintba került. Először a Hajógyári-szigetre szánták a homokórát, de végül az Ötvenhatosok terén építették fel.

Méretei magáért beszélnek: az elforgatható, 60 tonna súlyú, 8 méteres átmérőjű, 2 méter széles, vörös gránitból, rozsdamentes acélszerkezetből, golyóálló üvegből készült el a szerkezet. Belsejében 7 tonna finomszemcsés homok hullik az alsó része. A homok pergése olyan lassú, hogy nappali fényben csak közelről látható. A szerkezetben a homok pontosan egy év alatt peregne át az egyik tartályból a másikba. De ezt sajnos nem láthatjuk, mivel az időkerék nem üzemel. Az acélszerkezetet Dunaújvárosban gyártották, a gránitlapokat Budapesten faragták ki. Nagysága akkor tűnnek ki igazán, ha melléállunk és felnézünk rá. Igen picinek látszunk mellett.

2004. április 30-án avatták fel, Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozás alkalmából. Karbantartása, üzemeltetése anyagi okok miatt nem valósult meg az utóbbi években. Ennek hiánya észrevehető az emlékművön is, az amortizáció jelei jelentkeztek rajta.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Kurultáj a Bugac-Pusztán

    Kurultáj a bugaci pusztán, TájGazda

    Több tízezer látogatója volt a Bugac-pusztai Kurultájnak, azaz az ősi magyar törzsi gyűlésnek. 12 országból 27 nemzet mutatta be a kultúráját, a hagyományait lovasbemutatókon, sportjátékokon

     
  • Tatárlakai leletek

    Tatárlakai leletek, TájGazda

    1961-ben Erdélyben Tatárlakán Nicolae Vlassa kolozsvári régész egy hamuval telt sírgödröt tárt fel, amelyben egy 40 év körüli ember összetört, megégetett csontjaira, mellette pedig 26 agyagszoborra,

     
  • A házi patika kelléke és egyben hungarikum is

    A kamilla a házi patika elengedhetetlen kelléke és egyben hungarikum is, TájGazda

    A minap kapáltam a kiskertemben és arra lettem figyelmes, hogy kamilla tövek is megbújnak a kisebb-nagyobb gazok között. Ezek a piciny kamilla tövek nemsokára elkezdenek virágozni.

     
  • A 2016-os év gyógynövénye a kamilla

    A 2016-os Év Gyógynövénye a kamilla, TajGazda

    A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya által megválasztott 2016-os Év Gyógynövénye a kamilla, másnéven orvosi székfű (Matricaria recutita) lett.

     
  • Az Év fája

    Az év fája, TájGazda

    A SZAVAZÁS elindult! Korábbi cikkünkben beszámoltunk már arról, hogy Magyarország bátaszéki molyhos tölgye nyert az idei évben Európa Év Fája címet.

     
Ugrás a tetejére