Régi használati tárgyak gyűjteménye, TájGazda

Előszeretettel beszélünk fejlődésről, gazdasági fölemelkedésről, korszerű gazdálkodásról, és gondolkodás nélkül rábólintunk: a korszerű technológiai vívmányok eredménye valamennyi.

Arról rendszerint megfeledkezik az ember, hogy milyen alapokra épülnek ezek az eredmények. Hogy csak a mezőgazdaságnál maradjunk: milyen gépek, eszközök előzték meg a nagy teljesítményű, gyors és precíz munkát végző mezőgépeket? A 6-8 vasú váltva-forgatós eke, a 200-300 lóerős traktor láttán akár hihetetlennek tűnik, hogy a parasztgazdaságok zömén, még 50 évvel ezelőtt is lóval és egyvasú ekével szántottak, lóvontatású vetőgéppel végezték az áldozatos munkát.  Hová tűntek ezek a valamikor olyan értékes eszközök? Legtöbbje az enyészeté lett, hiszen a gépek bevonultával már nem volt szükség répaszedő villára, sarlóra, cirkalomra, kévehányó villára, fogasra, boronára, amit ki is használtak a szemfüles régiségkereskedők, s akárcsak a régi háztartási eszközöket, kellékeket, potom áron felvásárolták, aztán jó áron tették pénzzé. Vajdaságban számos településen tájház, amolyan kis falumúzeum állít emléket az egykori népéletnek, tiszteleg a régi paraszti gazdálkodás előtt, de vannak olyan magángyűjtemények, amelyek a gyökerekre emlékeztetve kaptak helyet a korszerű gazdaságon. A gunarasi Pecze István régiség-gyűjteményét szemlélve, bár a rendszerezés még várat magára, igazi időutazáson vehet részt a múlt iránt érdeklődő. Pecze István családjával az 1970-es évek elején a tanyáról költözött az urbánus környezetbe, de magával vitte a természet tiszteletét és a régi paraszti gazdálkodás eszközeit, melyeket napjainkban is kincsként őriz. Tekintélyes eke-gyűjteményében kiemelkedő helyet foglal el az a faeke, amellyel, elmondása szerint még a 19. század végén, a 20-ik század elején nagyapja két ökörrel szántott. Legkedvesebb eszköze azonban az a ki tudja hány éves cirkalmazó, vagyis sorhúzó, amivel pl. a kukorica vagy napraforgó sorát jelölték ki. A parcellát keresztbe-hosszába bejárva szabályos négyzetek rajzolódtak ki a termőföldön, s a kukorica vetése úgy történt, hogy a négyzetek sarkába, sarokkal lyukat nyomtak, abba helyezték a két kukoricaszemet, majd ráhúzták a néhány cm-s földréteget. A vagy száz éves Hoffer traktor, a "körmös" is látványossága gyűjteménynek, melynek különlegességei sorából azt a több  mint 200 darab monogramos téglát és a patkó-kollekciót, valamint a vetőgépek súlyzóinak sokaságát sem hagyhatjuk említés nélkül. A kengyelek, a zablák, a viharlámpák, a paraszti élet lábbelijei az I. világháborúból származó kulacsok mind-mind a múltról mesélnek. Az egykori szélmalom semmibe vett, elhanyagolt épületét könnyen rendbe lehetne tenni, igaz, pénz kell hozzá, de ott méltó helyet kaphatnának a gyűjtemény darabjai, esetleg bővülne is az, színfoltja lehetne annak a településnek, amely a mezőgazdaságnak köszönheti felemelkedését.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • A versenyborok szakértője

    A versenyborok szakértője, TájGazda

    Befejeződött a szüret.  A szőlőtermő vidékeken a must és a forrásban levő bor illata  árasztja le az utcákat, és a borkedvelő is azt reméli, Márton napkor minőségi bort kóstolhat egy-egy gazda pincéjében.

     
  • Handmade by Rouz

    Handmade by rouz, TájGazda

    Vörös Rozália Felvidéken, Somorján él. Iskoláit tekintve kereskedelmi végzettséggel rendelkezik, diplomamunkáját a pozsonyi közgazdasági egyetem kereskedelmi karán,

     
  • Az emberi egészség őrzője

    A dió, TájGazda

    Mondhatom, hogy a rabja vagyok. Jobb nem is tudni, hogy hol van a konyhában, kamrában, ugyanis addig járok rá, míg el nem fogy. Csak törni ne kellene. A tavalyi termésemnek alig bírtam megtörni a héját,

     
  • Héder András, hordó- és vágódeszkakészítő mester

    Héder András, hordó- és vágódeszka készítő mester, TájGazda

    Sárosoroszi település Kárpátalján (Ukrajna) található, a Beregszászi járás egyik kicsiny magyar faluja. A járási székhelytől 16 km-re a Borzsa folyó bal partján fekszik, valamint határközség is,

     
  • A szivarszobát a nem dohányzók is élvezhetik

    Colosseum Hotel-Mórahalom, TájGazda

    Álom és a valóság. Mórahalmon közel vannak egymáshoz térben és időben egyaránt. Mi mással lehetne magyarázni azt a tényt, hogy az 1989-ben városi rangot kapott, hétezernél kevesebb lélekszámú település

     
Ugrás a tetejére