A múlt mindenkié, TájGazda

A több mint nyolcszáz lakossal rendelkező Palágykomoróc Ungvártól néhány kilométerre található. A falu központjában álló református templomtól nem messze helyezkedik el a palágykomoróci tájház,

amely nem is olyan rég, 2012-ben nyitotta meg kapuit.
Mindez Andrejcsák Beáta, a Palágykomoróci Kenguru Alapítvány és a helyi Örökzöld Nyugdíjasklub vezetője és nővére, Andrejcsák-Tóth Anetta, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezetének elnökének köszönhető.
Az egykor a református egyház tulajdonát képező épületet a helyi tanácstól bérlik jelképes összegért. Megnyitása előtt a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének jóvoltából sikerült kicserélni rajta három ajtót, Tóth László és Béres Róbert helyi lakosok ingyen újították fel az épületet. Az évek elteltével azonban az épület állapota ismét romlott, azonban támogatást nem kapnak a felújításra. Pályázatok útján is próbáltak az épület rendbe hozására és az udvarának parkosítására pénzt szerezni, azonban tulajdonjog híján ez nem volt lehetséges.
A kiállításon az egykori falusi élet megmaradt tárgyi emlékei közül bölcsőket, régi bútorokat, konyhai eszközöket, cserépedényeket, szerszámokat, a kenyérsütéskor és a kender megmunkálásakor használt eszközöket, szőtteseket és még sok mindent láthat, aki betér. Vannak régi könyveik is, ide került Gencsi Béla egykori református püspök könyvtárának egy része.
A tájházat tárgyaival a helyi lakosság is támogatja a mai napig, hiszen szívesen ajánlják fel az otthon található régi használati tárgyakat. A probléma azonban az, hogy a hely szűke miatt ezek áttekinthetősége nehézkes. Andrejcsák Beáta elmondása szerint sokkal jobb lenne, ha egy régi parasztházban rendeznék be a falu múzeumot, de erre nincs lehetőség.
Az épületet egyelőre csak a falu lakói látogatják, köztük a helyi iskolások és óvodások. Aki Palágykomorócra látogat, megtekintheti a helyi nevezetességek mellett a falu múltját bemutató kis múzeumot minden hétköznap 10 és 14 óra között, viszont igény esetén bármikor kinyitják.
Az épület helyet ad még a helyi KMKSZ-nek, valamint az Örökzöld Nyugdíjasklubnak is.

Molnár Szabina

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Helyi hagyományok sokféleképpen

    A kárpátaljai Salánk görögkatolikus egyházközsége jó példa arra, hogyan lehet a helyi lehetőségek, adottságok és érdeklődési körök mentén olyan kezdeményezéssel előállni,

     
  • Gyógynövényekkel ízesített lekvárok színkavalkádja

    Gyógynövényekkel ízesített szörpök, lekvárok színkavalkádja, TájGazda

    Aki szereti az ínyenc dolgokat, akkor annak érdemes Erika és férje, József portékáját felkeresnie. Megértem, ha standjuk előtt állva a vásárlók tanácstalanok. Melyik lekvárt, szörpöt, zselét, pástétomot válasszam?

     
  • Kézzel festett csodák

    A mezőkaszonyi Zsell Diána már gyerekkora óta szeretett rajzolni és festeni. Az igazi hobbija azonban csak két évvel ezelőtt talált rá egy baráti

     
  • Fontos a legelők fenntartása

    Zsablyai rét, Újvidék, TájGazda

    Szerbiában ritka és veszélyeztetett virágfaj a tavaszi hérics, latinul Adonis vernalis. Az Újvidékhez közel elő Zsablyai réten található szinte az egyetlen és legnagyobb élőhelye az országban.

     
  • Képtár a György-kastélyban

    Képtár a György-kastélyban, TájGazda

    „Minden művész saját lelkébe mártja ecsetét, és saját szívét viszi a vászonra.” Henry Ward Beecher gondolatai igazak leginkább a Tiszapéterfalva központjában elhelyezkedő képtár alkotásaira.

     
Ugrás a tetejére