Pozsony már középkorban lakott elővárosát, mely a város történelmi magvát és az azt övező negyedeket foglalja magába, Óvárosnak nevezzük. Ez a város központja, rengeteg látnivalóval.

Itt áll a Mihály-torony, a Zichy-palota, a Pálffy-palota, a Szent Márton székesegyház és még sorolhatnánk.
Ezúttal a szintén itt található Ferences-rendi templommal ismerkedhetünk meg, mely a jelenlegi szlovák főváros legrégibb, máig fennmaradt szakrális épülete. 1278-ban építtette – a legenda szerint – IV. (Kun) László, II. Přemysl Ottokár felett aratott győzelmének örömére, Isten iránti hálából. Az egyszerű, egyhajós templomot 1297. március 24-én, Jakab püspök, esztergomi érseki helynök szentelte fel az Úr Megtestesülésének Hírüladása – Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére. Erre utal többek közt a XIX. századi főoltár festett ólomüvegképének cselekménye: Szent Gábriel arkangyal ünnepélyesen adja hírül Máriának, hogy hamarosan Megváltó születik, méghozzá az ő gyermekeként.
Az épület gótikus stílusjegyei az évszázadok során többször is változtak, viszont van, amit a mai napig eredeti állapotában csodálhatunk meg. Az 1590-es pozsonyi földrengés idején leszakadt a gótikus keresztboltozat, melynek helyén, 1613-1616 folyamán reneszánsz, fésűs boltozat kapott helyet. A templom legrégebbi részei, úgy, mint a presbitérium és a hajó oldalfalai változatlanul állnak, eredeti gótikus formájukban – csupán felújításokat eszközöltek rajtuk.    A Pozsony legszebb gótikus szobrának mondott XIV. századi Fájdalmas Szűzanya márványszobrot a legnagyobb mellékoltáron tekintetjük meg.
A templom mellé a XIV. században kolostort is építettek, melyet időközben többször átépítettek, illetve felújítottak. Az épületegyüttes mindig is fontos szerepet töltött be a történelmi Magyarország szakrális életében. A Mariana Magyar ferences provincia (az ország legrégibb ferences rendtartománya) székhelyéül szolgált, ebből kifolyólag többször tartottak itt tartományi káptalant.
1526-ban itt koronázták magyar királlyá I. Ferdinándot, az első Habsburg uralkodót. 1563-tól 1830-ig ebben a templomban ütötte lovaggá a király az arra érdemes nemeseket, valamint két évszázadon keresztül a pozsonyi városbíró választásának színhelyéül szolgált. Szent István király és Szent Imre herceg XVIII. században készült barokk szobra pedig a főoltáron hirdeti, kihez is tartozik a város valójában.
A pozsonyi Ferences-rendi templomban a hét minden napján, naponta több alkalommal vehetünk részt magyar nyelvű alkalmakon, melyek magukba foglalják a Szentmisét, gyóntatást, helyi fiatalok találkozóját, illetve egyéb összejöveteleket.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • A tél nélkülözhetetlen gyümölcse

    Gesztenyék, TájGazda

    A téli piacokon, adventi vásárokban mindig érezni a frissen sütött gesztenye illatát a levegőben. Hívogatóan hat ránk, csábít minket egy kis nassolásra.

     
  • Gyulai kolbász az északi sarkkörön is kapható

    Gyulai kolbász az északi sarkkörön is kapható, TájGazda

    És akkor a gyulai hentesek ecsetet, festéket, kefét ragadtak, és hozzáláttak. Hozzáláttak a munkához. Először is birtokba vették a Kétegyházi út sarkán üresen álló, önkormányzati segítséggel felújított

     
  • Asztalos- és horgolt termékek

    Asztalos és horgolt termékek, TajGazda

    Tiszapéterfalván találkoztam a szimpatikus házaspárral, és standuknál nézegettem sokáig aranyos és szépen megmunkált termékeiket. Mindig megfog, ha kézművesek elsősorban gyermekek részére készítik el termékeiket.

     
  • Egyedi textilajándékok az ArTory-tól

    A beregszászi Papp Viktória nagyjából egy éve, a nagy karácsonyi őrület kezdetekor döntött úgy, hogy már nemcsak önmaga szórakoztatására készíti kézműves termékeit, hanem értékesíti is azokat.

     
  • A múlt mindenkié

    A múlt mindenkié, TájGazda

    A több mint nyolcszáz lakossal rendelkező Palágykomoróc Ungvártól néhány kilométerre található. A falu központjában álló református templomtól nem messze helyezkedik el a palágykomoróci tájház,

     
Ugrás a tetejére