Egy hétig tartó gyeremtábort rendeztek az Újvidéktől 30 kilométerre levő Szenttamás kisvárosban. A magyar hagyományokat is őrző, illetve továbbadó

Hagyományőrzők Klubja azt a célt tűzte ki, hogy a három hetes téli szünetben a játszva tanulásra fekteti a hangsúlyt és a kézműves technikákat így adja tovább a felnövő nemzedéknek. Több mint félszáz gyermek font, varrt, festett és gyöngyöt fűzött, a szebbnél szebb alkotások születtek, de ami még fontosabb, hogy a gyerekek beszélgettek és barátkoztak.   Ott jártunkkor fürgén és ügyesen dolgoztak a kis kezek és ujjak a téli táborban. A legkülönbözőbb technikákat próbálták ki a gyerekek.  A kartonpapirból és fonálból készült  képkeret készítése volt a legérdekesebb, mert a színeket szabadon lehetett kombinálni. Mások a papirkosár-fonásban ügyeskedtek,  de a gipszfigurákból készült mágnes is érdekes volt a kézimunkázó gyerekeknek. Nem csak helybéli, hanem vidéki gyermekek is részt vehettek, sőt még a Németországból hazalátogató unokák is megtalálták a szórakozási lehetősgüket.  A szenttamási téli tábort 21. alkalommal rendezték meg. A téli foglalkozáson egyebek mellett a közösségbe való beilleszkedést és a társalgást tűzték ki célul a szervezők – mondta Forgács Ibolya, a Klub elnöke:  -A lelkünk tele van, amikor látjuk, hogy a gyermek órákon keresztül nem veszi elő a mobiltelefont,  inkább vagdos valamit, rajzol, fest,  a kezével ügyeskedik, meg ami kiváló, hogy beszélget. A gyerekek élvezik azt, hogy itt beszélgetni tudnak.

A szünetben azért jólesett egy kis üdítő és tea, a közös ebédet pedig nap, mint nap helyben főzték a  Klub idősebb tagjai. Az egész héten készült munkákból  január 6-án délután egy kiállítást rendeznek, valamint egy kis színelőadással zárták a foglalkozást. Valamennyi táborozó számára igazán hazsnos időtöltés volt a téli szünet.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Mogyoróban (lehetne) a jövő

    Vajdaságban egyre több a korszerű gyümölcsös, ami elsősorban a kiviteli lehetőségek, a többlettermelés és az állami szervek által nyújtott támogatási lehetőségek függvénye.

     
  • A művészet hobbi

    Kizárólag természetes alapanyagokkal szeret dolgozni és vonzereje a felújítás, az újrahasznosítás, a reciklázs. Tényi Irénke nagymama a művészet világában találja meg az élet harmóniáját,

     
  • Hajnalka Pócsová Art

    Hajnalka Pócsová Art, TájGazda

    Kezdetek.. A nevem Pócs Hajnalka, s jelenleg a besztercebányai Matej Bel egyetem diákja vagyok, de Érsekújvárban lakom. Gyerekkorom óta foglalkozom képzőművészettel, már az óvodában is én rajzoltam tele

     
  • Lehetnék pék, vagy hentes, de hentes leszek!

    Knyihár kolbász

    Lehetnék pék, vagy hentes, de hentes leszek! Azért mert… Budapest, Rózsák tere, termelői piac, szombaton délelőttönként. A csabai kolbászárus standja előtt mindig hosszú sor áll,

     
  • Mezőségi fűszerpaprika

    Mezőségi fűszerpaprika, TájGazda

    A mezőpaniti Nagy Dániel gyakorlatilag belenőtt a paprika termesztésébe. Először nagymamája kezdett el foglalkozni vele a kilencvenes évek elején, aztán édesanyja, nénje, testvére és most ő is folytatja a termesztést.

     
Ugrás a tetejére