Az adai vásár, TájGazda

Augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját sok vajdasági településen megünneplik, hiszen a hiedelem szerint ez a nap segíti át a paraszti társadalmat a nehéz időszakon.

A kézművesek, akik napi szélmalomharcot vívnak a megélhetésért a kirakodóvásárokon, kiállításokon, bemutatókon juthatnak érvényesüléshez. Adán, az Aranykapu Művelődési Egyesület szervezésében 19. alkalommal rendezték meg a Nagyboldogasszonyi Vásárt, ahol elsősorban a kihaló félben levő mesterségek bemutatása volt a fő cél, de ugyanúgy a modern kori technikák, és a fiatalok, akik családi vállalkozásba kezdek, kaptak helyet a bemutatkozásra. A kovácsműhelytől kezdve, a fafaragón keresztül, a kosárfonóig mindenki megtalálhatta a saját kuncsaftját, aki pedig megéhezett, lángost, kürtős kalácsot vásárolhatott. A rendezvény összekovácsolta nem csak a település magyarságát, hanem a környékbeli falvak, sőt a távolabbi települések kézműveseit, és egymástól tanulva, tapasztalatot cserélve haladnak előre a munkában. Valamennyi kirakodóval beszélgetve kikristályosodik, jó lenne, ha a vállalkozói igazolvány beszerzése könnyebb és olcsóbb keretek között lenne, ha az állam nem terhelné külön adókkal a kisiparosokat és nem sorolná őket a nagy, multicégek sorába, amikor vagyonbevallásról, vagy jövedelem utáni fizetésről van szó. Az érvényesülés nem könnyű, sok kézimunkát és utánajárást igényel a betevő falat megteremtése, de a hétköznapi ember egyre jobban értékeli a kézműves, egyedi terméket. Így remélhetőleg visszafordul az idő kereke és a házi, két kézi munkával előállított eszközök, ruházati cikkek, és ételek fognak lépéselőnyben lenni a nagyipari dolgokkal szemben. Az adai és ehhez hasonló jellegű kirakodóvásárok éppen ezt a célt szolgálják.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Jégszálloda a Déli-Kárpátokban

    Jégszálloda a Déli-Kárpátokban, TájGazda

    A Fogarasi-havasokban, a Bilea-tó szomszédságában tizenkettedik alkalommal építették fel a jégszállodát (www.hotelofice.ro illetve https://www.facebook.com/pages/Hotel-Of-Ice-Romania/164233180345928).

     
  • Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

     
  • Cheesio

    Cheesio, TájGazda

    Francisti Tamás a Felvidék nyugati részén fekvő Alsószeliben él. Személyében egy olyan Sajtkészítőt ismerhetünk meg, aki rendkívül büszke a foglalkozására, vállalkozására.

     
  • Lenny Handmade

    Lenny Handmade, TájGazda

    Süli Andrea a felvidéki Kassa városában él családjával. Szabadidejének nagy részét két kisgyermekével tölti, mikor ők alszanak, akkor pedig ékszereket készít. Andrea harminc évig a városközpontban élt,

     
  • Klára kerámia műhely

    Klára kerámia műhely, TájGazda

    A Klára kerámia műhely adventre nem csak ajándékot, nyugalmat is ajánl. Békéscsaba, Villány, Pécs, Kecskemét, google, 2014. Egy család élete fenekestől felfordult abban az esztendőben,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére