Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Molnár János barlang, TájGazda

A Budai-hegységben, a Rózsadomb alatt számos termálkarszt jellegű balrang bújik meg. Ezek egyike a Szemlő-hegy alatt rejtőző, Magyarország legnagyobb víz alatti üregrendszerét

magába foglaló Molnár János barlang. A Lukácsfürdő forrásbarlangja, Malomtavi-barlang, Szent Lukács barlang, Molnár János-tavasbarlang neveken is ismert üregrendszer kiemelkedő természeti értékekkel bír, melyet a mélyből feltörő karsztos hévizek hoztak létre. Jelenleg a Szent Lukács Gyógyfürdő gyógyvízellátásához járul hozzá, hiszen 20-23 fokos termálvize elsőrangú gyógyvíz.

Az üregrendszer nevét Molnár János gyógyszerészről kapta, aki első kukatója volt a barlangnak. Vizsgálta a tó vizét, bejárta az elérhető részeket. Felmérései alapján arra következtetett, hogy a hegy oldalában nyíló üreg egy nagy vízalatti barlangrendszer része lehet.
Közel száz év telt el, mire a búvártechnika fejlődése lehetővé tette a víz alatti kutatást. A komolyabb, eredményes feltárás a ’70-es években kezdődött. Rendszeres merülések, vizsgálatok révén néhány száz métert sikerült is felkutatni. Majd ezt követte az igazi felfedezés időszaka. A már ismert barlang elején egy új járatot és óriási termet fedeztek fel. A barlang végleges hossza nem ismert, teljes kutatása hosszú évek munkája lehet. Mára 8 km hosszan sikerült bejárni az üregrendszert.
A jelenlegi kutatások a már meglévő járatok, termek jobb megismerésére koncentrálódnak. Vizsgálják a víz áramlását, a mélyben élő vadrákokat, csigákat, kristályokat, fosszíliák sokaságát pl. kagylók, cápafog fossziliákat. Áramlásmérők segítségével megállapították, hogy valahol lehet még egy másik kifolyás is, aminek megtalálása még várat magára.

Hidrológiai szempontok miatt 1982 óta fokozottan védet természeti értékünk. Látogatásához, merüléséhez engedély szükséges. Minden merülőnek rendelkeznie kell alapvető merülési gyakorlattal. Nagyjából 100 merüléssel és haladó búvárminősítéssel. A néhány éve felfedezett Kessler-terem, a búvárbázis kényelmesen felkészülési lehetőség ad a búvárkodáshoz. Bérelhető felszerelés, rutinos vezető búvárok állnak rendelkezésre, rendszeresen indulnak búvártanfolyamok. Kötélpálya segíti a tájékozódást, haladást a már feltérképezett járatokban.

Pin It
contentmap_plugin

Hírlevél feliratkozás, TájGazda

Ajánlott cikkeink

  • Békési Kis Anikó fazekasműhelye

    Békési Kis Anikó fazekas, TájGazda

    A fazekasműhely nyáron kisgyermekek napközi otthona is. Szép fakapu, régi téglából rakott kerítés, csinosan felújított parasztház és kerámia házszám a falon.

     
  • Új köntösben a dédnagyanyák kedvence

    Levendulatermesztésbe kezdett egy fiatal erdélyi család. Zoltán és felesége Ágnes igyekeztek olyan vonalat elindítani, képviselni, amivel nem sokan foglalkoznak (https://www.facebook.com/LevendulaHaz.ro/).

     
  • A nőnap virága a kankalin

    A nőnap virága a kankalin, TájGazda

    Bár még csak februárban járunk és nem godnolunk a tavaszi virágágyásaink vagy az ablakban nevelhető virágok rendezgetésére, velünk szemben a virágkertésznek most van a legtöbb munkája.

     
  • A Cseszneki Vár

    A cseszneki vár, TájGazda

    A Bakony hegység egyik sziklaszirtjén áll, őrködik ma is a romos Cseszneki Vár. Tekintélyt parancsoló vár a tatárjárást követően épült, azzal a céllal, hogy védelmi feladatokat lásson el

     
  • Bőrből életre keltett álmok

    Attila bőrművész, TájGazda

    Kedves Olvasó! Nézze el nekem a beszámoló hosszúságát e két remek kézművesről, Andorról és Szilviáról. Az interjú minden mondata oly igaz, hogy megvágni azokat nem szerettem volna.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére