Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Gödény halom, TájGazda

Az egységes alföldi síkságot itt-ott kiemelkedő dombok törik meg, úgynevezett kunhalmok. E halmoknak a történelem során kiemelt figyelmet szenteltek az itt élő népek.

A kutatások ma is tájképi, régészeti és növénytani szempontból fontosnak tartják. E mellett számos történelmi esemény, legenda, hiedelem, irodalmi emlékek és egyéb néprajzi kuriózumok fűződnek hozzájuk. Régészeti kutatások támasztják alá, hogy e helyek temetkezési helyként szolgáltak vagy lehettek még őrhelyek, lakóhelyek is. Ezek a halmoknak ismeretlen korú és eredetű emberi építmények, melyek évszázadokig az alföldi táj szerves részei voltak. Valószínűleg a honfoglalás előtti időkben keletkeztek.

Békésszentandrás, Magyarország legdélibb megyéjének községe büszkélkedhet Közép-Európa legnagyobb kunhalmával, a Gödény-halommal, amely hármas határdomb is egyben. Békés, Csongrád és Szolnok megye határvonalát jelzi. A régi térképek, dokumentumok arról számolnak be, hogy egykoron több ezer kunhalom állott az Alföldön. Számúk az idők folyamán megfogyatkozott. Korábbi adatok arról adnak számot, hogy Békésszentandrás közelében 13 kunhalom volt, amelyekből mostanra már csak 8 maradt meg. A halom a Hármas-Körös árterében fekszik, annak kiszáradt területén. Nevét a gödény félék családjába tartozó madarakról kapta. Ugyan is, a gödények nagy számban tanyáztak itt akkor, amikor még víz borította a területet. A domb tengerszint feletti magassága 97,26 méter, a palástjának kerülete pedig kb. 160 méter. Az évek során veszített a magasságából, a gátak, utak építéséhez hordtak el belőle. Az 1735-ös Vértessy-féle parasztfelkelés gyűlési színhelyeként is szolgált. Méretéből adódóan magas tekintélyű, nagy hatalmú ember nyughelye lehet. A halom és környéke régészeti védelem alatt áll. Kutatások ma is folynak a területen. A növénytakaróját összefüggő gyep alkotja, melynek hasznosítása időnkénti legeltetéssel történik.

A környéken található még a Furugy-halom, Kiss András-halom, Bika-halom, Fekete-halom, Atalak-halom, és még további halmok, amelyeket javarészt az idők során széthordat.

Pin It
contentmap_plugin

Hírlevél feliratkozás, TájGazda

Ajánlott cikkeink

  • A homoródalmási kézműves sajtok

    A homoródalmási kézműves sajtok, TájGazda

    Ezek a sajtok friss, teljes értékű legelőről származó nyers tejből készülnek, nagyon változatosan: az olvasztott, lágy sajtoktól, a füstölt, érlelt változatokig nagyon széles a kínálat.

     
  • A Föld szava

    Ritka az olyan ember, aki nem gondolkodott el azon, hogy valójában milyen idős is a Föld, mikor keletkezett a világűr, vagy mikor keletkezett az idő? Tudományos bizonyítékok vannak arról,

     
  • Vajdasági ízek vására

    Ínyencfalatok tömkelege, ízletesebbnél ízletesebb házi készítésű sütemények és kalácsok, vajdasági borok és pálinkák sokasága, és ami ezzel jár - a házi, a hagyományos ízek tisztelőinek sok ezres tömege.

     
  • A kézművességgel itthon maradni

    A megváltozott gazdasági helyzetben a szerény nyugdíjból és fizetésből nem lehet egyszerűen boldogulni. A mellékkereset reményében pótfoglalkozást kell folytatni,

     
  • Az első lapátkerekes gőzhajónk

    Kisfaludy gőzös, TájGazda

    A Kisfaludy gőzös az első lapátkerekes, személyszállító-gőzhajó volt a Balatonon. Nevét a Balaton költőjéről, Kisfaludyról kapta. Fedélzetén 300 utas szállítására volt lehetőség és 2000 mázsa teherbírású uszály

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére