Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Medovarszki Laura, TájGazda

Színesek, vidámak, mosolyt csalnak a gyerekek arcára és megtöltik a gyerekszobákat jó kedvvel, örömmel. Tapasztalatból tudom, hiszen az én két huncut kislányom is kapott egy-egy mesefigurát.

Az öröm, amit az arcukon láttam, amikor a kezükbe vehették a kedvenc mesealakjukat; leírhatatlan. Ujjongtak, puszilgatták, simogatták őket. El sem akarták engedni. Boldogok voltak, hogy a két kezükben tarthatják kedvenceiket. Köszönjük Laura, csodás élményeket adtál nekik és nekünk szülőknek is!

Még ha nem is tudatosan, de már kisgyermekként is fontos része volt Laura életében az alkotás. Általános iskolában imádta a rajz- és technika órákat, szakköröket. Amikor középiskolát választott, nem volt kérdés, hogy milyen szakirányon szeretne továbbtanulni, a grafika irányába indult. Az iskola négy éve alatt sokat tanult és fejlesztette önmagát, tudását, megismerkedett különböző technikákkal, csiszolta térlátását. Azonban az utolsó évben tudatosult benne, hogy bár imád festeni, ennek ellenére mégsem szeretne csendéleteket, portrékat készíteni. Így a számítógépes grafika felé nyitott, melyet akkoriban valamiért összevontak a nyomdászattal. Végül nyomdászként, azaz kiadványszerkesztőként végzett az iskolában.

Jelenleg a helyi nyomdában dolgozik, mint stancatervező. Emellett szabadidejében gyerekszobák falaira készít festett fali dekorációkat. Néhány hónapja egy internetes oldalon látta meg az ötletet és miért ne alapon belevágott. „Korábban vászon képeket készítettem, aztán jött a falfestés és most úgy érzem megtaláltam azt, amivel tényleg szeretnék foglalkozni. – meséli Laura. Annál nagyobb megbecsülés nincs, mint egy kisgyerek boldogsága, amikor meglátja a kedvenc mesefiguráját vagy a saját nevét faldekorációként.”

A munka során rengeteg festékre, szalvétára, szalagokra, ragasztóra, polisztirol lapra és annál is több ötletre és kreativitásra van szüksége. (Lassan olyan a lakásuk, mint egy művész ellátó.) A polisztirol lapból forrószálas vágó segítségével kivágja a formákat és jó alaposan megcsiszolja azokat. Majd ezt követően jön az igazi alkotási fázis. Törökülésben leül a szoba közepére és kipakolja a szükséges anyagokat és elkezd dolgozni. A mesefigurákat akril festékkel kelti életre, míg a betűknél decoupage technikát alkalmaz. A betűkkel, nevekkel jobban szeret foglalkozni, mint a mesefigurákkal, de csak azért, mert a mesefigurák már egy kész, megtervezett alkotások, viszont a betűkben sokkal több a fantázia, szabadabban lehet alkotni. Ettől függetlenül minden megrendelést lelkesen fogad és a lehető legprecízebben készíti el. Minden elkészült darab egyedi és különleges a maga nemében, mivel a szalvéták, a díszítések számos variációs lehetőséget engednek meg. Fantasztikus, hogy egy egyszerű kék-fehér csíkos szalvétát mennyire fel tud dobni egy piros horgony egy hajókötélszerű anyagból készült masnival vagy hogy egy piciny gomb is milyen csodás hangulatot tud teremteni egy pöttyös alapon. Sőt előfordul az is, hogy a betűkre is fest mesehősöket. Most a legkedveltebb és a legtöbbször kért formák, minták a kislányok körében a Minnie egér, a kisfiúknál a Thomas mozdony és a matróz minta.

És hogy mit hoz a jövő Laura számára? Ezen annyira nem gondolkozik előre. Óriási öröm számára, hogy kisgyermekes anyukák, apukák, sőt még nagymamák is bizalommal fordulnak hozzá, ha egy dekorációról van szó. Eddig interneten és különböző facebook csoportokban osztott meg munkáiról képeket. Ugyan gondolkozott egy saját weboldal létrehozásában, de mivel ezek a viszonylag nagyméretű dekorációk könnyen sérülnek, így egyelőre ezeknek a tárgyaknak csak a személyes átvétele lehetséges. (https://www.facebook.com/laura.pufedli.medovarszki?fref=ts)

Pin It

Hírlevél feliratkozás, TájGazda

Ajánlott cikkeink

  • A dorozsmai szélmalom nehéz sorsa

    A dorozsmai szélmalom

    Kiskundorozsma a szélmalmok hazája is lehetett volna az 1900-as években. Az első malmot 1801-ben építették a dombra. Ezzel is elősegítve a szél által adta lehetőségek kihasználását.

     
  • A nagy dolgok kis helyen születnek

    Kis Károly bútorasztalos, KDL Bútor Kft., TájGazda

    A hétvégi vásáron láttam meg Őket, a kirakott termékük vonzotta a vásárlók szemeit. A színes, festett, különböző formájú polisztirolból készült figurák egyaránt érdekelte a gyerekeket és a felnőtteket is.

     
  • A füzesgyarmati hintó

    A füzesgyarmati hintó, TájGazda

    A mester gyermeke genetikailag örökölt a lovak szeretetét nagymamájától. Nemzeti Vágta a Hősök terén. A mára meghonosodott rendezvény egyik leglátványosabb versenyszáma a fogatvágta.

     
  • Középkori fővárosunk: Segesd

    Segesd múltja több ezer évre tekint vissza, már a réz- és a borzkorban is lakott volt, sőt a Római Birodalmi hadsereg fontos államosaként tartották nyílván a környéket.

     
  • Mindenkinek jár egy tündér

    Tündérrózsa Kézműves Műhely, TájGazda

    Gyermekként imádtuk a meséket, a benne szereplő alakokat, de legfőképpen a tündéreket. Hiszen a tündérek varázslatos, mágikus lények. Kívánságainkat teljesítik, örömöt,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére