Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

A környezetvédelem szolgálatában a Vajdaságban, TájGazda

1991-ben Vajdaságban kevés olyan civil egyesületet számolhatott meg a nagyközönség, amely a környezetvédelem és az azt övbező prolémák feltárásával, megoldásuk lehetőségével foglalkozott.

A topolyai, akkor még fiatal biológusok, tanárok, felismerve a környezetet sújtó gondokat, azt  tűzték ki célul, hoiyg egyesületet alapítva megpróbálják az emberitudatban elhelyezni, legalább a természetvédelem fonotosságának csíráját. Így alakult meg az ARCUS Környzetvédő Egyesület. Miklós Csongor alelnökkel beszélgetve elhangott, hogy kezdetben a helyi jellegű értékek kikutatásával foglalkoztak, majd ahogy telt az idő, és szélesedett az érdeklődők, valamint a tagok száma, a feltárandó dolgok listája, így bővült a tevékenységük is. Ma már azt is tudni, hogy Topolya környékén olyan ősgyepfoltok léteznek, amelyeken vöröskönyves védett növények találhatóak. Ilyen például a csíkos sáfrány, vagy a száratlan csűdfű.
A település mellett kialakított mesterséges tó igazi oázis az élővilág, elsősorban a madárvilág számára. A helyi és környékbeli ornitológusok az évek során 140 madárfajt azonosítottak, de ez mellett az érdekes rovarok száma is magas. Találtak itt zengőlegyet, különböző pókfajtákat és más ritka rovarokat. A közelmúltban védetté nyilvánították a Topolyai-tavat, valamint két topolyai löszvölgyet, amelyek így a Topolya Völgyei Természeti Park nevet kapták. A látogatóknak szabályokhoz kell igazodniuk, attól függően, hogy melyik védelmi zónában vannak. A legérzékenyebb foltokat védő első zónába illetéktelenek nem léphetnek be, a másodikban erősen korlátozott a mólók építése, a harmadik zónában viszont számos helyen lehet majd például horgászni vagy tüzet rakni. A tó vízellátását a Krivaja-patak szavatolja, így a tó vizének állapota  attól függ, hogy milyen vizet szállít a patak, másrészt a környező szántóföldekről beszivárgó szennyezőanyagok mennyiségétől. A védelem egyik célja a tó körüli zöld védősáv kialakítása, amely megszűri a mezőgazdasági területekről beszivárgó szennyeződéseket. Amennyiben  a Krivaja felsőbb szakaszán nem történik számottevő szennyezés, és a védősáv is elkészül, a tó vizének minősége nem fog romlani.
A mezőgazdasági tevékenység ugyan behatárolja a természetes élőhelyek fennmaradását, de a szakmabeliek azt is  figyelembe vették, hogy még ezeken a területeken is léteznek kincsek. Táborok szervezésével, előadás-sorozatok megtartásával  tudatosítják a polgárokban a környezetünkért tett erőfeszítések fonotsságát. Ez mellett több nemhzetközi projektumban vesz részt az egyesület: hóvirág-projektum, gyöngybagoly-projektum, tudomáynos- nemzetközi projektumok. A vezetők azt szeretnék a legjobban, hogy a nagyfeldolgozók, az ipari létesítmények betartsák a környezetvédelmi előírásokat, és a törvéyneket, mert közös erővel lehet megőrizni azt, amit őseinktől örököltünk, és unokáinktól kölcsönöztünk.

Pin It
contentmap_plugin

Hírlevél feliratkozás, TájGazda

Ajánlott cikkeink

  • Mihály-kapu, Pozsony

    A jelenlegi szlovák főváros bővelkedik magyar kötődésű történelmi emlékekben, építményekben. Ma is egy ilyennel ismerkedhetünk meg, melyet a város egyik lényeges

     
  • Handmade by Gigi

    Gigi, TájGazda

    Sárközi Ágnes a felvidéki Csallóköz szívében, Bögellőn él. Ma őt ismerhetjük meg közelebbről. „Szerencsésnek mondhatom magam, mivel civil foglalkozásom a hobbim is egyben:

     
  • Indiai kultúra és biofarm

    A Krisna-völgy, TájGazda

    A Balatontól 30 km-re található Somogyvámos külterületén Közép-Európa legnagyobb és legszervezettebb öko-közössége, a Krisna-völgy. A 266 hektáros területű Indiai Kulturális Központ és Biofarm

     
  • Tojásírás Felvidéken

    Tojásírás Felvidéken, Tájgazda

    Molnár Belány Szilvia amellett, hogy a komáromi Eötvös Utcai Alapiskolában dolgozik, mint pedagógus, nem mindennapi dologgal, tojásírással foglalkozik. Manapság egyre kevesebben ismerik

     
  • A Pilis kapuja, Pilisszántó

    Pilisszantó, TájGazda

    Kicsiny falu a festői Pilis hegységben. Budapesttől és Esztergomtól egyaránt 20 km távolságra lévő település. Az itt fellelhető botanikai és geológiai ritkaságok, értékek miatt a környező területet

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére