Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Csíksomlyóm TájGazda

Erdélyben, a Csíki-medence közepén festői környezetben található a csíksomlyói Szűzanya kegyhelye. Itt látható a világon ismert legnagyobb kegyszobor, a XVI. század elején hársfából készített reneszánsz

Mária szobor magassága 2,27 m. A napba öltözött Asszonyt ábrázolja lába alatt a holddal, fején koronával, jobb kezében jogarral, bal karján a koronás Kisjézussal. A kegyszobornak sok csodát tulajdonítanak, mágikus erejét 1798-ban ismerte el az egyház, amikor „Csodatevőnek, segítő szent Szűznek” nevezték el.
A Somlyó hegyét már a kereszténység előtt is szent helyként tisztelték, erre utalnak az ott talált kőemlékek. Feltételezések szerint Szent István korában már lehetett templom, de írásos bizonyíték 1442-ből van. A kegytemplom helyén álló templom újjáépítésével párhuzamosan épült a gótikus kolostor Hunyadi János támogatásával. Az évszázadok alatt többször feldúlták, felégették a szent helyet. A ma is látható kéttornyú barokk templomot 1804-ben kezdték építeni. A ferences szerzetesek már az 1400-as évek elejétől jelen voltak, a lakosság lelki gondozása mellett, védelmet nyújtottak a tatár betörések idején, szervezték a térség társadalmi és kulturális életét, nyomdát működtettek, zenei életet teremtettek. Bizonyára sokaknak ismerős Kájoni János neve.
Csíksomlyón minden évben két búcsút tartanak: az őszi Mária neve búcsút és a Pünkösdi búcsút, melyet 1567-ben a gyergyóalfalvi István pap kezdeményezett, annak emlékére, hogy a csíki és gyergyói katolikusság elhárította az erőszakos hittérítést.
A székelység nagy eseménye, a pünkösdszombati zarándoklat, mára már többszázezer ember ünnepe. Szent István király Mária oltalmába ajánlotta a magyar népet, a csíksomlyói Szűzanya pedig összegyűjti a Szentlélek ünnepén a rábízottakat. A világon szétszóródott magyarság legnagyobb találkozóhelyévé vált a Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó közötti nyereg. Jönnek zarándokok hagyományosan gyalog már egyre távolabbi vidékekről, vannak, akik lóháton, szekéren, vagy biciklivel teszik meg az utat, érkeznek családi, baráti társaságok személygépkocsikkal, szervezetten autóbuszokkal, ugyanakkor többszáz zarándokot szállítanak a külön vonatjáratok, és megrendítő, hogy évről évre többen vannak, mert, aki még nem volt, kíváncsi lesz rá, aki pedig már átélte, az ismét visszavágyik.        

Pin It

Hírlevél feliratkozás, TájGazda

Ajánlott cikkeink

  • Pantelics Angelika mézeskalácskészítő

    Pantelics Angelika, mézeskalács - TájGazda

    A szeretet ereje segíti őt, viszi előre. Apró, türelmes mozdulatokkal kell dolgozni, mert a mézeskalács tészta nem szereti a kapkodást. A díszítéshez nem kell más, mint a jó cukormáz,

     
  • Szalag-Zsinór Design

    Szalag-Zsinór Design, TájGazda

    Mgr. Szarka Zsuzsanna a felvidéki Nádszegről származó pedagógus lassan egy évtizede foglalkozik ruhatervezéssel, viseletkészítéssel – munkássága figyelemreméltó népszerűségnek örvend.

     
  • Az örök túlélő

    Jáki templom, Tájgazda

    Annak ellenére, hogy török hadjárat, tűzvész, villámcsapás, vihar sújtotta e monumentális, Európa szerte híres templomunkat, a mai napig büszkén áll a Sorok- patak völgyének fennsíkján.

     
  • A bényi kéttornyú templom

    A bényi kéttornyú templom, Tájgazda

    Bény (szlovákul Bíňa) a Garam partján fekszik Esztergomtól 16 km-re, északnyugati irányban. Minden gond nélkül megközelíthető gépkocsival, illetve tömegközlekedési járművel – busszal és vonattal egyaránt.

     
  • Hazánk egyetlen barlangvára – a Siroki vár

    Ahogy haladunk Sirok felé, már viszonylag messziről lehet látni a hegy tetején magasló vár romjait. A községbe beérve azonban szemfülesnek kell lennünk. Ugyanis a várhoz vezető utat nem könnyű megtalálni.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére