Gödény halom, TájGazda

Az egységes alföldi síkságot itt-ott kiemelkedő dombok törik meg, úgynevezett kunhalmok. E halmoknak a történelem során kiemelt figyelmet szenteltek az itt élő népek.

A kutatások ma is tájképi, régészeti és növénytani szempontból fontosnak tartják. E mellett számos történelmi esemény, legenda, hiedelem, irodalmi emlékek és egyéb néprajzi kuriózumok fűződnek hozzájuk. Régészeti kutatások támasztják alá, hogy e helyek temetkezési helyként szolgáltak vagy lehettek még őrhelyek, lakóhelyek is. Ezek a halmoknak ismeretlen korú és eredetű emberi építmények, melyek évszázadokig az alföldi táj szerves részei voltak. Valószínűleg a honfoglalás előtti időkben keletkeztek.

Békésszentandrás, Magyarország legdélibb megyéjének községe büszkélkedhet Közép-Európa legnagyobb kunhalmával, a Gödény-halommal, amely hármas határdomb is egyben. Békés, Csongrád és Szolnok megye határvonalát jelzi. A régi térképek, dokumentumok arról számolnak be, hogy egykoron több ezer kunhalom állott az Alföldön. Számúk az idők folyamán megfogyatkozott. Korábbi adatok arról adnak számot, hogy Békésszentandrás közelében 13 kunhalom volt, amelyekből mostanra már csak 8 maradt meg. A halom a Hármas-Körös árterében fekszik, annak kiszáradt területén. Nevét a gödény félék családjába tartozó madarakról kapta. Ugyan is, a gödények nagy számban tanyáztak itt akkor, amikor még víz borította a területet. A domb tengerszint feletti magassága 97,26 méter, a palástjának kerülete pedig kb. 160 méter. Az évek során veszített a magasságából, a gátak, utak építéséhez hordtak el belőle. Az 1735-ös Vértessy-féle parasztfelkelés gyűlési színhelyeként is szolgált. Méretéből adódóan magas tekintélyű, nagy hatalmú ember nyughelye lehet. A halom és környéke régészeti védelem alatt áll. Kutatások ma is folynak a területen. A növénytakaróját összefüggő gyep alkotja, melynek hasznosítása időnkénti legeltetéssel történik.

A környéken található még a Furugy-halom, Kiss András-halom, Bika-halom, Fekete-halom, Atalak-halom, és még további halmok, amelyeket javarészt az idők során széthordat.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • A fürge mókus

    Az európai mókus, TájGazda

    Mellső lábai összeértek, valamit szorongatott benne, de ahogy meghallotta az avarban megzörrenő lépteimet eldobta a kezében lévő tárgyat és fürgén felmászott a legközelebbi fára.

     
  • A vajdasági magyar egyetemisták eredményei

    Újvidéken november 25-én megtartották a sorrendben 16. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciát, melynek fő témája a Tenger volt. A konferencia nyolc szekciójában 120 dolgozat hangzott el

     
  • Adventi forgatag, felkészülés az ünnepekre

    Karácsonyi vásár, TájGazda

    Az adventi időszakban lehetőségünk adódik ráhangolódni Karácsony Ünnepére. A négy héten át tartó ünnepi, vásári forgatagban minden adott ahhoz, hogy kellemes kikapcsolódás,

     
  • Mesék nélkül szegényebbek lennénk

    Mesevirágom, TájGazda

    Valljuk be őszintén, a mesékre mindenkinek szüksége van, legyen az gyermek vagy felnőtt. Belőlük merítünk ihletet, általuk képesek lehetünk továbblépni, olykor álmaink megvalósításában is nagy szereppel bírnak.

     
  • Molnár Edina – EVILA

    Molnár Edina – EVILA, TájGazda

    Molnár Edina üzletkötés és vállalkozás szakon végzett, de ebben a szakmában sosem helyezkedett el. A középiskola után pincérkedett, majd mikor nyolc éve betöltötte a 23. életévét, megszületett a kislánya.

     
Ugrás a tetejére