A Tátra és Vág ura, TájGazda

Trencsén a jelenlegi cseh határtól körül-belül 15 km-re található Szlovákia területén. Az itt épült rendkívül masszív vár már egy évezrede áll a mintegy 260 méter magas dombon, s hosszú évszázadokon keresztül

védte Magyarországot a támadásoktól. Először 1069-ben említi egy oklevél, magyar királyi várként, de már a Római Birodalom is ismerte a hely hadászati előnyeit – germánok felett aratott győzelmét a vársziklába vésett felirat őrzi.
Egy rendkívül nagy alapterületű, kiemelkedően erős várról van szó, mely az 1241-1242-es tatárjárás idején is ellenállt a támadásoknak, védői hősiesen helytálltak. Nem sokkal később Csák Máté – akit felvidéki kiskirályként, trencséni tartományúrként, illetve a Tátra és Vág uraként is szoktak emlegetni – tulajdonába került. 1302-től 1321-ig tartó uralma alatt a vár stratégiailag kiemelkedően fontossá vált. Ehhez mérten hajtottak végre különböző bővítéseket, átalakításokat. Máig egyik legkiemelkedőbb része az igencsak robusztus Máté-torony, mely már messziről megragadja a látogató tekintetét. Ezen kívül a kiskirály kibővíttette a 11. században épült erődöt, valamint palotát is emeltetett magának.
A vár következő tulajdonosai közt a magyar történelem olyan neves személyiségei voltak, mint Cillei Borbála, Hunyadi János, Szapolyai János, a Thurzó-, illetve az Illésházy-család. Az ő idejükben épült a Malom-torony és a Jeremiás-torony, továbbá a Borbála, a Lajos és a Szapolyai palota.
Itt jegyezte el Luxemburgi Zsigmond Nagy Lajos király lányát, Máriát, valamint Mátyás király Podjebrád Katalint, a cseh király lányát, s itt tartották Szapolyai István lányának esküvőjét Jagelló Zsigmond, lengyel királlyal.
A 16. században tüzérségi harcra alkalmas védművekkel bővítették. A Rákóczi-szabadságharc idején először kuruc kézen volt, 1704 és 1708 között, de később bevették a labancok. 1790-ben súlyos tűzkárokat szenvedett az itt állomásozó katonák gondatlanságából kifolyólag. Jelenlegi formája a 20. század felújítási munkálatainak köszönhető.
Napjainkban a vár egyes elemei a Trencséni Múzeum kiállításának részét képezik. A várudvaron pedig rendszeresen rendeznek koncerteket, kiállításokat, valamint augusztus végén középkori lovagi játékokat a trencséni várünnep keretein belül.
A vár látogatása során kétfajta túra közül választhatunk: a kicsi 35 perces, 3,60 €-ért, míg a nagy 75 perces, 5,10 €-ba kerül.

Nyitva tartása a következő:

Április és október: 9.00 – 16.30
Május – szeptember: 9.00 – 17.30
November – március: 9.00 – 15.30

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Az Óbecsei Than - Emlékház feladata

    Óbecsei Than - Emlékház, TájGazda

    Óbecse Vajdaság szívében, a Tisza folyó jobb partján fekszik. Lakossága zömében magyar ajkú, valamikor ipara és a mezőgazdasága is fejlett volt. Sokan a nagy ipari kombináttal kötik össze a település nevét,

     
  • Ebédeljünk Csúzon

    Csúz (szlovákul Dubník) felvidéki község, melynek történelme nem éppen szokványos, s nem is épp kiszámítható. Területén 1982-ben kelta temetőt és Árpád-kori sírokat tártak fel, első írásos említése

     
  • A tűz melege bámulatos képességgel bír

    Patócs István, kemenceépítő, TájGazda

    A tűz mellett ülve fázós, hideg testrészeink szép lassan felmelegszenek. De nem csak a testünknek tesz jót, hanem a lelkünket is megtölti melegséggel. A tűz vonzza magához az embereket.

     
  • Jáger Csilla varrodája

    Jáger Csilla varrodája, TájGazda

    Jáger Csilla Kelet-Szlovákiából származik, Budaházáról. A komáromi Selye János Egyetemen szerzett tanári diplomát, jelenleg egy londoni kávézóban dolgozik pultosként.

     
  • Torma Szilvia

    A Kis-Alföld Szlovákiában található részén elterülő, gyönyörű élővilággal megáldott folyami szigetet Csallóköz néven ismerjük. Nagyobb települései közé tartozik többek közt Komárom,

     
Ugrás a tetejére