A régió agrárbirodalma, TájGazda

Újvidéken 2017. májusában tartották meg a 84. Nemzetközi Mezőgazadsági Kiállítást, amely Dél – Kelet Európa legnagyobb agrárrendezvényévé nőtte ki magát.

Mintegy 60 országból 1500 résztvevő igyekezett bemutatni az ágazati újdonságokat, a korszerűsítéseket, az eredményes gazdálkodás feltételeit. Magyarország évtizedek óta rendszeres résztvevője a szemlének, az idén 52 agrárvállalkozás mutatkozott be újra és kereste az üzleti kapcsolatok kiépítésének a lehetőségét. Az agrárexpót meglátogatta Fazekas Sándor, Magyarország Földművelésügyi minisztere is, aki az együttműködést, a beruházást, az agrárvállalkozások bővítését hangoztatta. Kifejtette, hogy a Szerbiával való együttműködést különösen a GMO-mentes programban, de más területekben is  ígéretesnek találja.
Az élelmiszeripari termékek közül a borok, a húskészítmények, a táplálékkiegészítők, de ugyanakkor a borászati termékek előállításához szükséges kellékek, valamint a mezőgépek jeleskedtek a kiállításon. A Magyar Nemzeti Kereskedőház pedig az Áldomás márkáját népszerűsítette, amely olyan termékekre vonatkozik, amelyek egyedi ízvilágukkal és előállítási technológiájukkal felülmúlják az ipari mennyiségben történő más cikkek termelését. A tárgyalások során felvetődött annak a lehetősége is, hogy szerbiai, illetve vajadsági családi gazdaságok terméke kiérdemelje ezt a márkanevet.
A kiállítást egy hét alatt 130 ezer látogató tekintette meg, többnyire csak információszerzésként, hiszen mind a kiállítók, mind a gazdálkodók mondják, az üzlet nem a vásáron köttetik. A szerbiai köztársasági agrátárca most kivételesen kedvező feltételekkel írt ki pályázatokat fiatal gazdák számára, amelyekkel jelentős beruházást valósíthatnak meg. Sokan ki is használják a lehetőséget, a hatékoynabb gazdálkodás érdekében.
A mezőgép-szemle melett a tenyészjószágokból is válogathattak a farmerek. Első ízben szerveztek árverést, amelyen jó genetikával rendelkező, és kiváló tejhasznú szarvasmarhákhoz jutottak a gazdák.
A kiállítás szervezői elmondták, hogy minden elvárásuk teljesült, hiszen a résztvevők száma, a látogatottság, valamint az üzletkötés magas szintű volt. Hiszik azt, hogy az agrárszemle kiváló hely a tudomány és a gyakorlat ötvözésére, valamint a nyugati és keleti országok üzleti kapcsolatainak megköttetésére, egyben a mezőgazadság fejlődésének előrevitelére.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Kollárik Lívia lufi figurái

    Kollárik Lívia a felvidéki Nagyölvedről származik, jelenleg Érsekújvárott él, ahol a helyi kórházban dolgozik, mint szülésznő. A főiskola elvégzésével jött az álláslehetőség, s Lívia élt vele.

     
  • MolnArt

    A felvidéki Molnár Imre a festői szépségű Zoboralján született, jelenleg Érsekújvárban él feleségével. Ma az ő munkásságával ismerkedhetünk meg. „Matematika-fizika szakos tanár vagyok,

     
  • „A Csillag” – a legrémesebb elítéltek lakhelye

    A Szegedi Csillagbörtön, TájGazda

    A Csillagbörtön szó hallatán máris a Szegedi Fegyház és Börtön intézményére gondolunk. Szerintem sokunkban él a kíváncsiság, hogy hogyan nézhet ki belülről, milyen lehet az élet a falai közt.

     
  • Igazi házitermék a birkatarhó

    Igazi házitermék a birkatarhó

    Vajdaságban fellendülőben van a juhtenyésztés. Ugyanis a külföldi piaci lehetőségek, valamint a mezőgazdasági minisztérium támogatásai arra ösztönözik a fiatal termelőket, hogy a szülőföldön boldogulva,

     
  • Kitty Colour

    Kitty Colour, TájGazda

    Csölle Kitty épp harmadik gyermekével, a tízhónapos Lucával tölti anyasági szabadságát. Emellett van egy sikeres vállalkozása, Kitty Colour néven ajándék- és dísztárgykészítéssel,

     
Ugrás a tetejére