Deáki (szlovákul Diakovce) felvidéki község, a Nyitrai kerület Vágsellyei járásában. A járási központtól mintegy 2 km-re terül el, délnyugati irányban.

A hajdan Csák Máté birtokait magába foglaló Mátyusföld része. 1880-ban 2484 lakosából 2260 volt magyar, s akkoriban még német (33) is több élt a faluban, mint szlovák (32). A XX. század azonban sok mindent megváltoztatott. A 2011-es népszámlálás során 2204 lakosából 1447 vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 710 szlováknak.

Első írásos említése „Wag” formában 1002-ből származik, megnevezése az évszázadok során sokat változott. II. Béla 1138-as oklevelében például „Vágfölötti Salaföld” néven találjuk, egy 1296-os okiratban pedig már „Monasterium Deáki” (Deákmonostor) alakban szerepel.

Az államalapítás évében István király bencés szerzeteseket telepített területére, s ettől kezdve a Pannonhalmi Bencés Főapátság tulajdona lett. Az itt élő bencések használták szertartásaikhoz azt a XIII. századból fennmaradt Pray-kódexet, melyben a Halotti beszéd is olvasható.

Birtokosai közt olyan nevek szerepelnek, mint Csák Máté, a Cseszneky grófi család, az utolsó szerb despota Bakith Pál báró, illetve Thurzó Elek országbíró. A XVII. század elején tulajdonjoga visszaszállt a bencés apátságra.

A XVI. század során több református is költözött a településre, illetve sokan az itt élők közül is áttértek az új vallásra. Ez felekezetek közti viszályhoz vezetett, megindult a templomért és az iskoláért folytatott harc. A kálvinisták megszerezték a templomot, viszont nem sokkal később Mátyás király visszaszolgáltatta azt a katolikusoknak. A XVIII. században a reformátusok iskolát, illetve imaházat is létesítettek.

Az említett templomot Szlovákia legrégibb műemlékeként tartják számon. A XIII. században, egész pontosan 1228-ban épült, így idén lesz 790 éves. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már előtte is állt egy kápolna a helyén, amit kibővítettek, így jött létre a ma is látogatható építmény. A Szent István-kápolnát először II. Paszkál pápa oklevele említi 1103-ban, több mint 900 évvel ezelőtt. A templomot több évszázad alatt számos alkalommal felújították, átépítették, 1872 és 1875 között neoromán stílusban bővítették. 1940-ben készült el Kontuly Béla freskója. A ’90-es években került sor a díszüveg ablakok restaurálására, a tetőszerkezet felújítására, az orgona javítására és a torony festésére. 2001-ben a vakolatcsere és a freskók restaurálása után Tóth Domonkos püspök újraszentelte.

Deáki gazdag történelme mellett népszerű termálfürdővel is büszkélkedhet, Retro Thermal Diakovce néven találjuk meg. Ha egy kis kikapcsolódásra vágyunk, érdemes ellátogatnunk erre a csodás, történelmi helyre, nem fogjuk megbánni.

Szaller Gábor

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Anna és Marci különleges ízvilágú pesztói

    Ipolykert manufaktúra, TájGazda

    Mindkettőnk számára meghatározó a vidéki kötődés gyerekkorunk óta és az az érzés, hogy saját kertünkből, gondoskodásunk jutalmaként kerül étel az asztalra. Ez nem a tanult szakmánk, nem is a munkahelyünk.

     
  • A Dénesmajori Csigás-erdő

    A Dénesmajori Csigás-erdő

    Nyálkásak, csúszósak, sokak szerint kártevők, mert a kertjeikben megrágják a növényeik leveleit. Ebben van igazság, de ezen tulajdonságaik mellett az is igaz rájuk, hogy fontosak

     
  • Mézes Manó

    Mézes Manó, TájGazda

    Ma a vásárok elengedhetetlen kellékeiről lesz szó, melyek nélkül nehezen tudnánk elképzelni ezeket a tarka eseményeket. Sokan nem is az ízük miatt szeretik, vásárolják őket, sokkal inkább formájuk,

     
  • Retro vendégszállás és étterem

    Retro étterem, TájGazda

    “RETRO” Vendégház “-ez az európai kifinomultság és kárpátaljai vendégszeretet! Kárpátalja egyik legismertebb és magyar történelmi vonatkozásban legjelentősebb városában, Munkácson van sok jó szállás és étkezési lehetőség.

     
  • A csíksomlyói búcsú 450 éves

    Az évfordulóra egy művészalbumot jelentetnek meg, melynek megszületéséhez március 20-ig bárki hozzájárulhat. Az első csíksomlyói búcsút 1567-ben István pap indította el Gyergyóalfaluból.

     
Ugrás a tetejére